10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálErre készüljön a négynapos víkenden

Erre készüljön a négynapos víkenden

Csütörtökön a nagyobb boltok, bevásárlóközpontok zárva lesznek, de másképpen járnak a buszok és a vonatok is. Összeszedtük, mire számítsunk. 

A nemzeti ünnepen, csütörtökön csak a benzinkutak és a nonstop boltok tartanak majd nyitva, ha nagybevásárlást szeretnénk tartani, akkor péntekig kell várnunk ezzel. Ám, figyeljünk arra is, hogy egyes üzletek akkor sem lesznek nyitva pénteken, ha egyébként szombati munkanapokon várják a vásárlókat. (Mint az ismert, a múlt héten, szombaton dolgoztuk le a mostani pénteki munkanapot, ami így elvileg szombatnak számítana.)

Az éttermek, kocsmák közül is lesznek olyanok, amelyek nem fogadnak vendéget, de azért vélhetően nyitva marad jó néhány  hely a betérőknek.

A MÁV  ünnepi menetrenddel, jelentős vonaterősítésekkel is készül a hosszú hétvégére, s az alábbi közlekedési rend szerint járnak majd a vonatok:  22-én pénteki menetrenddel számolhatnak az utazók, 23-án, csütörtökön a szombati közlekedési rend érvényes,  24-én, pénteken és 25-én, szombaton ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.   26-án vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, viszont figyelembe kell venni az őszi óraátállítást is: október 26-án hajnali háromkor kettőre kell visszaállítani az órákat (ez 5 belföldi vonatot valamint 8 nemzetközi vonatpárt érint).

A Tüke Busz Zrt, a buszok csütörtökön és pénteken a szabadnapokra meghirdetett menetrend szerint,  míg szombaton és vasárnap az hétvégékre vonatkozó, szokásos rend szerint járnak majd a buszok.  A gyógyszertárak, kórházak hétvégi ügyeleti rend szerint várják a betegeket.

A Pannon Volán október 23–24–25-én munkaszüneti napi menetrend szerint járnak, vasárnap pedig hét első munkanapját megelőző munkaszüneti rend szerint.

A városi program csütörtökön 10 órakor kezdődik: a Széchenyi tér és a Kossuth tér között Csepel teherautóra szállhatunk, fél 11-kor a Munkástanácsok koszorúz a Színház téren, majd a kamaraszínházban tartanak koncertet. A 48-as téri 56-os emlékműnél 17 órakor lesz koszorúzás.

 

október 23

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő