5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletÉrtékes adományokkal gazdagodhatnak a pécsi idősek és a rászoruló családok

Értékes adományokkal gazdagodhatnak a pécsi idősek és a rászoruló családok

Értékes adományokkal gyarapodott az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ illetve az Integrált Szociális Intézmények Gilbert Varga, a Pannon Filharmonikusok vezető karmesterének jóvoltából. A tableteket már átadták az intézményeknek, az élelmiszerekből álló csomagok is nemsokára érkeznek a nehezebb helyzetben lévő családok számára. 

A magyar felmenőkkel rendelkező Gilbert Varga az EKF-programsorozat óta van jelen Pécs kulturális életében. Gyakori rendszerességgel vendégkarnagya volt a Pannon Filharmonikusoknak egészen 2019-ig, mikor is ősztől Bogányi Tiborral karöltve a pécsi zenekar vezető karmestere lett. A pécsi kötődés kapcsán érett meg benne a gondolat a vírushelyzetben magukra maradt, nehéz helyzetű helyi családok támogatására, az önkormányzat segítségét kérte a lebonyolításban.

Nagy István, a család- és gyermekjóléti szolgálat vezetője elmondta, számos célra fogják tudni majd használni a készülékeket.

– Elsősorban digitális oktatás céljából hasznosítjuk a tableteket, azoknak nagy segítség, akik nem jutnak megfelelően internethez. Kiscsoportos foglalkozások formájában próbálunk nekik segítséget nyújtani. Gondolunk a nyárra is, amikor jó szolgálatot tudnak tenni az iskolai felzárkóztatásban. Ráadásul kulturális téren is hasznos lehet: komolyzenei, művészeti előadásokhoz férhetünk hozzá – mondta.

Nagy István Bognár Szilvia alpolgármestertől vette át Gilbert Varga adományát

– Az adomány második felét a 700 ezer forint értékű sok-sok élelmiszer jelenti, amiből mi 15 ezer forint értékben fogunk csomagokat összeállítani. A tartós élelmiszereket és tisztálkodószereket tartalmazó csomagok komoly segítséget jelentenek egy-egy rászoruló család számára, számos helyen elvesztették a munkahelyüket, veszélybe került a megélhetésük. Várhatóan a jövő hét folyamán az élelmiszerek is megérkeznek.

Nagy István végül az intézmény dolgozói és a rászoruló családok nevében is megköszönte a segítséget, a támogatást.

Rajtuk kívül az Integrált Szociális Intézmények is részesült tabletekben. A cél az, hogy az idősek Skype-on vagy egyéb online formában tudjanak kommunikálni távol élő rokonaikkal, vagy családtagjaikkal, akikkel nem tudnak érintkezni a látogatási tilalom miatt.

Gilbert Varga 2019 óta vezető karmester a Pannon Filharmonikusoknál
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő