5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálTöbb mint kétmilliárddal lógnak a pécsiek

Több mint kétmilliárddal lógnak a pécsiek

A három pécsi tulajdonú közműcég összesen több mint kétmilliárd forintos kintlévőséggel bajlódik, ugyanis több ezren vagy nem fizetik időre számláikat vagy soha nem is tervezik kiegyenlíteni a tartozást. Nemrég egy új, egységes követeléskezelő rendszer indult be, s a rezsicsökkentés is enyhített a helyzeten.

Hatalmas összegekkel tartoznak a pécsi közműcégeknek a fogyasztók, de újabban a vállalkozások is. Bár az elmúlt egy évben a Biokom és a Pétáv tudta csökkenteni a kintlévőségek mértékét, a vízszolgáltatónál még így is évente mintegy százmillió forinttal nő ennek mértéke.

A Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója, Sándor Zsolt azt közölte lapunkkal, hogy Pécsen jelenleg mintegy 620 millióval tartoznak a cégnek, ebből 540 milliónyi csekk befizetési határideje már 30 nappal le is járt. Árbevételük 3-4 százalékát teszi ki a kintlévőség; 1300 fogyasztójuk 100 ezer forintnyi tartozást halmozott fel, akik 337 millióval lógnak együttesen. Gond van jó pár céggel is: 162 vállalkozás is 100 ezer forintnál többel tartozik.

Csekkek tízezrei maradnak befizetetlenül Pécsen
Csekkek tízezrei maradnak befizetetlenül Pécsen

A Pétávnál három éve még több mint 1,2 milliárd volt a kintlévőség, de az utóbbi években javul a helyzet; tavaly januárban 925, idén januárban 792 millió volt a kifizetetlen számlák összértéke, jelenleg a 30 napon túli kintlévőség meghaladja a 830 millió forintot.

Mint azt Rozsos Rózsa pr-menedzser lapunknak elmondta, két fogyasztójuk is van, aki ötmillió forintnál több pénzzel tartozik nekik. Mint ismert, a fűtés kikapcsolása nem megoldható a tömbházakban, ezért a Pétáv csak a meleg víz elzárásával tud védekezni.

A Biokomnak a szemétszállítási tartozások miatt fő a feje, bár a kintlévőség mértékének növekedése csökkent, közölte lapunkkal Lóczi Szidónia pr-menedzser. A március végi adatok szerint 574 millió forintot tett ki a tartozások mértéke. Jó eredmény ugyanakkor, hogy míg 2014 januárjában 613 millióval lógtak nekik, idén év elején 558 millió szerepelt a kintlévőségek rovatban. A befizetetlen összegek negyede náluk is a cégeknél jelenik meg. A legnagyobb tartozóktól százezreket követelnek, de van egy építőipari cég, amely több mint 10 millióval lóg.

Ezt tehetik a kintlévőségek ellen

A hatalmasra duzzadt számlák esetében a forgatókönyv mindegyik cégnél ugyanaz: fizetési felszólításokat küldenek, megkísérlik korlátozni a szolgáltatást, jogi eljárást indítanak, azaz ügyvédi felszólítás, fizetési meghagyás és végrehajtási eljárás következik. Cégek esetében felszámolási eljárást indítanak, illetve abban részt vesznek.

Az esetek jelentős részében nem marad mit elvenni ugyanakkor, hiszen – ahogy azt például Rozsos Rózsa elmondta – sokszor az ingatlan terheltségétől függ, be tudják-e hajtani a tartozást. Többnyire sorban állnak a hitelezők, s bank is várhat pénzt, ha kölcsönt vettek fel a lakásra.

A cégek éppen ezért a pár hónapnyi számlával tartozóknak részletfizetési lehetőséget ajánlanak, a B-verzió szerint az önkormányzat adósságcsökkentési programjában vehetnek részt az emberek.

Pár éve a Pécsi Követeléskezelő Egyesülést is létrehozták a Pétáv Kft., a Pécs Holding Zrt. és a Tettye Forrásház Zrt. részvételével elsősorban az önkormányzati bérleményekben felhalmozott tartozások kezelésére.

A Tettye már előrefizetős kártyás vízmérőket is beépít a tartozással rendelkező, fizetőképességét meghaladó felhasználással rendelkező felhasználók, bérlemények esetében.

A Pétáv elzárja a meleg vizet – sokszori felszólítás után -, majd jogi útra tereli a behajtási folyamatot, a Biokom pedig már 10 ezer forintos tőketartozás után is az adóhivatalnak (NAV) adja át az ügyet, hogy behajtsa a tartozást.

[box title=”E.ON: nincs pécsi adat” box_color=”#cc0000″]Az áram- ás gázszolgáltató, német tulajdonú E.ON-nál nem tudták megmondani, mennyi a kintlévőségük Pécs esetében, de becsléseik szerint nem lehet kevesebb, mint a Pétáv esetében. Varga Ivett kommunikációs munkatárs azt mondta, hogy a számla lejárta után két hónappal kikapcsolhatják az áramot és/vagy a gázt, de ez csak az utolsó lehetőség, azt többlépcsős egyeztetés előzi meg. Náluk is van részletfizetés például. Míg 2013-ban közel 34,5 ezer kikapcsolás volt országosan, tavaly már csak 25 ezer esetben volt ilyen.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő