13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖt évet kaphat W. Gyula

Öt évet kaphat W. Gyula

Wolf Gyula, tárgyalás1
Az ügyész öt évnél valamivel hosszabb, letöltendő, a védő ugyanakkor felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Egyházmegye egykori vagyonkezelőjére a Pécsi Törvényszéken, kedden.

Az ügyészség W. Gyulát hűtlen kezeléssel, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, adócsalással és a számvitel rendjének megsértésével vádolja, amellyel százmillió forintos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozott munkáltatójának.

Az MTI tudósítása szerint a törvényszék március 5-én hirdet ítéletet az ügyben, s ha a férfit bűnösnek mondja ki, 2 és 8 év közötti szabadságvesztéssel sújthatja.

Az ügyész kedden azt kérte a bíróságtól, hogy W. Gyulát a középmértéknél, vagyis ez esetben öt évnél valamivel hosszabb szabadságvesztésre ítélje.

A vádlott ügyvédje keddi perbeszédében a vádat részben megalapozatlannak nevezte az MTI tudósítása szerint, és felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. Azzal érvelt, hogy védence felelőssége eshetőleges szándékkal kizárólag a kistérségi támogatások kifizetésének egy részében és a számvitel rendjének megsértésében mutatható ki, a többi vádpontban vagyoni hátrány nem állapítható meg, nincs visszaélésre utaló adat és bűnös szándék sem.

Az ügyvéd úgy vélte: nem W. Gyula az, aki egyedüli felelőse a hiányosságoknak, viszont „vele vitetik el a balhét”. A védő szerint nem a vádlott volt az egyetlen, aki pénzügyi kérdésekben dönthetett, ehhez bizonyos esetekben a püspöki helynök és az egyházmegyét vezető püspök közreműködése, jóváhagyása is kellett.

A védő a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett érvelve nyomatékosan kérte figyelembe venni a jelentős időmúlást, W. Gyula büntetlen előéletét, megromlott egészségi állapotát, valamint azt is, hogy a papnak nem származott anyagi előnye a történtekből.

Korábban lapunk részletesen foglalkozott az üggyel. Akkor azt írtuk, hogy a vádirat szerint az egyházmegye vagyonkezelői feladatait 1994 és 2010 között ellátó vezető tehető felelőssé a kétezres évek közepétől valótlan tartalmú elszámolási okiratok benyújtásáért, és összesen több mint százmillió forint pénzügyi támogatás jogcímtől eltérő felhasználásáért.

Mayer Mihályt is tanúvallomásra kérték korábban
Mayer Mihályt is tanúvallomásra kérték korábban

A vád alapján W. Gyula olyanoknak is engedélyezte az adó- és járulékmentes kistérségi támogatás kifizetését, akik erre nem voltak jogosultak. Elmulasztotta a járulékfizetési kötelezettség havonkénti bevallását és teljesítését, így összesen több mint 9 millió forint nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaadói járulékkal rövidítette meg az állami költségvetést.

Az ügyészség a vádlott terhére rója azt is, hogy vagyonkezelői kötelességeit megszegve, 213,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott, mert az egyházmegye által bérelt gondozóotthon bérleti díjához képest lényegesen magasabb összeg kifizetéséről rendelkezett a bérbeadó, az általa vezetett Fény Kft. részére.

A Fény Kft. számos, jelentős összegű számláját az egyházmegye fizette ki, a társaság emellett bérbe vette a püspöki pincészetet, bérleti díjat azonban nem fizetett a püspökségnek. Az egyházmegye állta a pincészet felújítással, működtetéssel kapcsolatos költségeinek egy részét is. Mindez újabb több tízmillió forint vagyoni hátrányt eredményezett.

A vád szerint könyvelési hiányosságok, mulasztások miatt követhetetlen volt az egyházmegye költségvetése, és gondok voltak a máriagyűdi vendégház, a W. Gyula kuratóriumi tagságával működő Gaudium Nostrum Alapítvány gazdálkodásával is.

Korábban a volt püspököt is meghallgatták

Korábban az ügyben tanúként hallgatta ki a Pécsi Törvényszék Mayer Mihály volt pécsi püspököt is a W. Gyula egyházmegyei vagyonkezelő ügyében folyó büntetőperben. Mayer azt mondta, nem volt részletes betekintése az egyházmegyénél folyó pénzügyekbe.

Mayer Mihály a Pécsi Egyházmegye éléről röviddel azt követően mondott le, hogy W. Gyula egyházi vagyonkezelő ügyében nyomozás indult. Hétfőn őt is tanúként hallgatta meg a törvényszék Bencze Beáta vezette tanácsa.

A volt püspök vallomásában tagadta, hogy tudott volna a vádiratban felsorolt visszaélésekről. Mint mondta, nem látott bele olyan részletességgel az egyházmegye, annak alapítványának és cégének működésébe, gazdasági ügyeibe, hogy ezeket észre tudja venni.

Mayer azt mondta, ő maga nem látott bele sem az egyházmegye, sem a vádlott által vezetett, az egyházmegye tulajdonában álló Fény Kft. pénzügyeibe, nem fért hozzá a számlákhoz. Hangsúlyozta: megbízott a vagyonkezelőben, de saját szemével is meggyőződött róla, hogy „jól mennek a dolgok”.

Mind az ügyész, mind a bíró többször is kérdőre vonták a volt püspököt, hogy tudott-e bizonyos, a vádiratban bemutatott törvénytelenségekről, arról, hogy az egyházmegyénél nem tartották be a számviteli rendet. Mayer Mihály azt mondta, „protokoll dolgokkal, bérmálásokkal foglalkozott, nem töprengett anyagi dolgokon”. Hozzátette: a beosztottak intézték a pénzügyeket, neki ideje sem lett volna arra, hogy pénzügyi szabályokkal foglalkozzon.

A W. Gyula és közte lévő kapcsolatot úgy jellemezte, hogy gyakran tartottak munkaebédeket, s legtöbbször ezeken az informális megbeszéléseken kerültek szóba az egyházmegye pénzügyei, a Fény Kft.-vel kapcsolatos ügyek. Ezeken a beszélgetéseken azonban neki úgy tűnt, hogy minden rendben van. A Fény Kft. működésével kapcsolatban például minden évben volt hivatalos beszámoló is, ezek pedig szintén megnyugtatóak voltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő