5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálExpo: fél áron is vásárolhatunk

Expo: fél áron is vásárolhatunk

Már biztos, hogy tavaly érdemes volt feltámasztani az utoljára 2005-ben megrendezett Pécs Expót, ugyanis idén a tavalyinál is nagyobb volt az érdeklődés a kiállítók részéről a vásárra. Ha ehhez hozzávesszük, milyen kulturális körítéssel készültek a szervezők, bizonyosra vehető, hogy látogatókban sem lesz hiány.

Schmidt Enikő, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara projektmenedzsere a június 4-ei sajtótájékoztatón elmondta, a régi pécsi ipari vásárok hangulatát szeretnék visszahozni. Idén sikerült nemzetközi szintre emelniük a rendezvényt, amely komoly segítség a helyi vállalkozóknak.

A négynapos rendezvényt a kamara szervezésében hivatalos és szakmai rendezvények kísérik, ezzel esélyt adnak a vállalkozóknak, hogy megmutassák értékeiket és kiaknázzák az együttműködésben rejlő gazdasági lehetőségeket.

Ha érdeklődőkben sem lesz hiány – márpedig a tavalyi tízezres látogatószám túlszárnyalása szinte bizonyos – egy gombostűt sem lehet majd leejteni a pécsi Expo Centerben június 6. és 9. között. – Több mint kétszáz kiállítónk lesz, ami azt jelenti, hogy a tavaly sikeresnek számító vásár közel negyven százalékkal növekszik idén – mondja Bognár Szilárd, a Pécs Expót szervező cég vezetője.

– Gyakorlatilag minden hely elkelt, azaz a center teljes területét megtöltik majd a legkülönfélébb cégek, amelyek a térségből, sőt az ország messzi tájairól is érkeznek. Lesz kiállítónk például Budapestről, Miskolcról, de még Békéscsabáról is – magyarázza a szervező.

Gigi most a pécsieknek énekel

Az expón kereskedelmi, építőipari cégek, szolgáltatók jelennek meg. Bár nem célunk felsorolni mind a kétszáz kiállítót, a színes kínálat érzékeltetésére érdemes megjegyezni: a bankoktól az autószalonokon, nyelviskolákon, nyílászárósokon, kandallósokon keresztül a lakásfelszerelésekkel, építőanyagokkal foglalkozó cégeken keresztül kint lesz a pécsi ipar és kereskedelem krémje.

– A legfontosabb, hogy a kiállítók csak az expó hétvégéjén és csak a rendezvénycsarnokban leadott rendelésekre óriási kedvezményeket is adnak. Egyes kiállítóink fél áron adják például ugyanazt a terméket, amit egy egyszerű hétköznapi alkalommal az üzletben. Éppen ezért érdemes pénzzel érkezniük a vásárlóknak, hiszen sok megrendelés, előszerződés köthető majd – tette hozzá Bognár.

Majka is rappel egyet az expózóknak

A rendezvényre ráadásul ingyen juthatnak be a szombat délelőtt tíz órakor startoló 3,5 kilométeres Expo-futás résztvevői, akik páros belépőt kapnak; 14 év alatt ingyenes a belépés, afelett pedig mindössze ötszáz forintos hozzájárulást várnak el a szervezők.

De kapnak is cserébe sok mindent, hiszen nemcsak a nézelődés és a piac feltérképezése, az árak összehasonlítása miatt lesz érdemes kilátogatni a várárra: az Expón fellép Radics Gigi, a Megasztár győztese és az ózdi rapper, Majka is. De gasztroshow-val, koncertekkel, hagyományőrző együttesek bemutatkozásával is várják az érdeklődőket, négy kategóriában pedig megrendezik az Expo Szépe választást is, s még anya-gyermeke divatbemutató is lesz.

Szabóék egyébként tavaly teljesen vakon vágtak bele az Expo feltámasztásába, a siker közel sem volt garantált, de végül jól zárták az eseményt; mindegyik kiállítójuk elégedett volt.

– Teljesen saját erőből szerveztük az idei eseményt is, sem városi, sem állami támogatást nem kaptunk. Szerencsére a piac van annyira erős, hogy el tud tartani már egy ilyen eseményt – mondja Bognár, aki elmondta: egy maroknyi csapat gondoskodott a program összeállításáról, a szakmai munka szervezéséről, a kiállítókkal való tárgyalásokról.

A szervezésben emellett szerepet kapott a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, amely baranyai vállalkozók számára pályázatot hirdetett a vásáron való kiállítói megjelenésre. A szervezet összesen 200 négyzetméternyi, építtetett, egyenként négy négyzetméteres standot kínált: a kamarai tagoknak ingyenesen biztosította a helyeket, míg a rendezett regisztrációval rendelkezőknek 80 százalékos támogatást adott, azaz ők nettó 25 ezer forintért kaphattak standot.

Június 6-án 11 órától Magyar-Horvát Gazdasági Napot szervez a kamarai Magyar-Horvát Tagozat, melynek fő témája Horvátország EU-s csatlakozása lesz. Ugyanezen a napon 14 órától a vásár mellett Nemzetközi üzletember-találkozót is rendeznek.

Június 7-én 14 órától bárki bővebb információkat szerezhet az Export-finanszírozási és lengyel gazdasági együttműködési lehetőségekről egy fórum keretein belül.

A fiataloknak pályaválasztási pavilonnal és interaktív kiállítással segítik a választást. A tanulók szakmákhoz kötődő játékokon is kipróbálhatják magukat. De részt vehetnek személyes tanácsadásokon is, valamint önismereti tesztet is kitölthetnek.

Bemutatkozik öt klaszter, köztük az Alkalmazott Földtudományi, a Dél-Dunántúli Gépipari, a Kulturális Ipari, a Pécsi Kesztyű, valamint a Zöld Energia Klaszter.

A vásár csütörtöktől vasárnapig minden délelőtt tízkor nyit; csütörtökön este hatig, pénteken és szombaton hétig, vasárnap öt óráig tart nyitva.

Részletes programok, információk: www.pecsexpo.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő