Ez a hétvége a pécsi gyerekekről fog szólni

Már csak néhány nap és itt a pécsi apróságok egyik kedvenc ünnepe, a gyermeknap. Pécs pedig újra kitesz magáért, ha a kicsik öröméről van szó, május utolsó hétvégéjén rengeteg program közül válogathatnak a gyermekes családok. Nézzük, is hogy milyen eseményekkel várják a gyerkőcöket!

Városi Gyereknap – május 28., Expo Center

Annyi minden lesz a Városi Gyereknapon, hogy felsorolni is nehéz. Minden helyi gyermeknapon kiemelt szerepet kaptak a tűzoltóautók, idén azonban a pécsi lánglovagok speciális járművei mellett a gyerekek kívül-belül megismerhetik a rendőrautókat, városi buszokat, veterán katonai járgányokat, bemászhatnak a szippantós autóba és a kukásautóba is, valamint testközelből nézhetnek meg egy mentőhelikoptert is! Ha pedig ez nem lenne elég, motoros- és rally-bemutató is lesz az Expo Center udvarában.

A klasszikus játékok sem maradhatnak el
A klasszikus játékok sem maradhatnak el

Egy gyereknap sincs játszótér nélkül, a hagyományőrző- és a fajátszótér pedig bizonyára a picik kedvencei lesznek, hiszen rengeteg szuper játékkal fogják megtölteni ezeket a tereket. Lesznek gólyalábak, lengőteke, óriás jenga, kötélkarikás célba dobó, óriás társas, szögbeütés „mókalapáccsal”, diótörés, patkóhajítás, gyűrűző, babzsákos célba dobó, csirkeverő, tandemsí, óriás amőba, és malom tábla is, valamint olyan klasszikusokra is lehet számítani, mint a trambulinok és az ugrálóvárak, a horgászat, az arcfestés, a pónilovaglás, a szerencsekerék és a körhinta. A játszóterek mellett pedig újra itt lesz a Dél-Dunántúl legnagyobb Csillám Standja, több mint 400 mintával és 4 profi festővel!

A szervezők pedig csak fokozzák és fokozzák a gyerekbulit, ugyanis fel lehet majd pattanni egy rodeó bikára is, lesz „bukfencdzsungel”, bacifogó és ökopeca, a harcos kedvűek paintball-fegyvert ragadhatnak, vagy játszhatnak egy nagyot a kiállított Xbox-szal is. A hab a tortán, hogy jönnek bohócok, artisták, zsonglőrök is, négyszer elsül a cukorkaágyú, valamint zenélni fog a Szélkiáltó Együttes is. A táncért rajongó gyerkőcök pedig elmerülhetnek a Fordan Táncstúdió és az iDance csoport bemutatójában.

Őri László, Pécs alpolgármestere elmondta, a hagyományos rendezvény idén is ingyenes lesz, és ebben az évben külön figyelmet szenteltek arra, hogy  a város keleti és nyugati felében is legyen egy-egy, a legkisebbnek szóló rendezvény.

Gyermeknap a Szent Mihály Házban – május 29. (15.00-18.30)

Szabolcsfaluban is a gyerekekről szól a május vége, a Szabadságharc utcában található Szent Mihály Házban is ugrálhatnak egy nagyot a légvár- és trambulinrajongó gyerekek, versenyezhetnek a buborékfújás „sportjában”, de lesz célbadobás és persze játszóház is. A szabolcsi gyereknap EccPecc gyermekkoncertje után pedig a picik az id. Kása Dániel Felnőtt Néptánccsoporttal közösen kitáncolhatnak egy májusfát.

Játékliget: állati jó hely! – május 29., Szilárd Leó park (10.00-19.00)

Állatokban gazdag gyermeknap lesz Uránvárosban, a Szilárd Leó parkba költözik ugyanis a Misina Egyesület állatsimogatója, a Mancs Ranch kutyás bemutatóval is készülnek a szervezők, de a Pannon Lovasakadémia látványos lovasbemutatót és lovasszínházat is elhoz a parkba.

Persze az egész napos kézműves foglalkozások, az ugrálóvár és a trambulin innen sem hiányozhatnak, a nap egyik csúcspontja viszont feltehetően a Fabula Sátorbábszínház programja lesz, hiszen a bábkészítő foglalkozások mellett színre viszik a gyerekek kedvenc darabját, a Vitéz László és az ördögöket.

Gyereknapi csokimozaik a Pécsi Állatkertben – május 28-29.

gyermeknap, csokiláda, hl03

A nyitóhétvége sikere után a Pécsi Állatkert gyereknapon is meglepi a pécsieket egy kis édes aprósággal. Az Apáczai Nevelési Központ művészeti iskola tanulói ugyanis a pécsi Csoko-láda kézműves csokiboltja által felajánlott több ezer kis csokiból készítenek egy nagy állatot formáló csokimozaikot. Az ét- és fehércsokiból készülő fekete-fehér műalkotás egy-egy darabját pedig az állatkert látogatói kapják majd meg a gyermeknapi hétvégén. Persze csak „ameddig a készlet tart”.

gyermeknap, csokiláda, hl04

Őri László, Pécs alpolgármestere szerint ezzel az volt a cél, hogy folyamatosan biztosítva legyen az érdeklődés az állatkert attrakciói iránt, éppen ezért gondoltak arra, hogy vasárnap rendhagyó módon is kedveskednek a gyerekeknek. Az alpolgármester ezért karolta fel Mosonyi Éva kezdeményezését, 2500 csokimozaikot mintáztak.

IV. Pécsi Színházi Családi Fesztivál – május 29., Színház tér (11.00-14.30)

gyereknap-hatodik-JAVITOTT (1)

Május 29-én a hagyományos Színház téri Gyermeknappal indul a Pécsi Családi Színházi Fesztivál. A „POSZT juniorként” emlegetett esemény gyereknapi felvezetőjén a legkisebb pécsiek színházi jelmezekbe bújhatnak, fotózkodhatnak a Pécsi Nemzeti Színház gyerekdarabjainak sztárjaival, megmérkőzhetnek egy rajzversenyben, fújhatnak hatalmas buborékokat, valamint megtanulhatnak itt táncokat és dalokat is. Sőt, Vermes Tímeával még zenekart is alapíthatnak a vállalkozó kedvű gyerekek. Persze, nem lenne igazi színházi gyereknap ez a színészek meseolvasása nélkül, melyet a kicsik mindig nagyon szeretnek. A meseolvasás mellett pedig lesznek még színházi gyermekdarabok is, zanzásítva.

Gyereknapon megnyílik a pécsi tűzoltólaktanya is

Rengeteg kisgyermek álma válhat valóra a hétvégén, hiszen a katasztrófavédelem idén is megnyitja a tűzoltószertárak kapuit gyermeknap alkalmából. Május utolsó vasárnapján délelőtt 10 órától délután 16 óráig várják a laktanyák a leendő kis tűzoltókat. Az érdeklődők megtekinthetik a tűzoltó-parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök és önkéntes tűzoltó egyesületek laktanyáit, kiállításait és speciális járműveit. A katasztrófavédelmi gyermeknapon több próbariasztást is tartanak majd a tűzoltólaktanyákban, így azt is láthatják az apróságok, hogy miként csúsznak le a tűzoltók a szertárba vezető csövön és öltöznek fel beavatkozó ruhába másodpercek alatt.

A Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság címe: Engel János u. 1.

 

Gyermeknap Siklóson – május 29.

Május utolsó vasárnapján gyerekek foglalják majd el a siklósi várkertet is. Minden korosztály meg fogja találni a magának való programot, köszönhetően az itt felállított játszóparknak, a siklósi finomságok vásárának, a siklósi rendőrök kutyás bemutatójának, a helyi tűzoltók vonulásának. De lesz itt pónilovaglás is, rally mutatványok, kézműves foglalkozás, és naná, hogy ugrálóvár és trambulin is. Zenlni a Dúdolda, az Iszkiri, és a Children of Distance együttes fognak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés