2015: ezek változnak meg

2015-ben rengeteg beruházást adnak át, de újabb buszok beszerzését, valamint az üzletek változó nyitva tartását is elhozza az új esztendő. Összeszedtük, hogy mik lesznek a legfontosabb, előrelátható változások jövőre. 

Kevesebb lesz az építményadó

A pécsieket érintő változtatás, hogy januártól lakás céljára szolgáló minden építmény 25 négyzetméterig adómentes lesz, azaz csak az e feletti négyzetméterek után kell fizetni. Ez az 50 négyzetméteresnél kisebb ingatlanoknál évi 2500 forintos, az annál nagyobb lakásoknál 5000 forintos megtakarítást jelent. Változás történt az egyedül élő nyugdíjasok esetében is. Ők eddig 80 négyzetméterig feleannyi adót fizettek, januártól viszont 100 négyzetméterig jár a kedvezmény. Az új, zöldmezős beruházásokkal épülő beruházások az ipari parkon kívül is nulla forinttal adóznak majd a használatbavételt követő két évben, míg az üresen álló, üzleti célt szolgálók az eddigi 800 forint helyett 600 forinttal adóznak jövőre. A melléképítmények 30 négyzetméterig élveznek adómentességet. Az országos intézkedések következtében jövőre bővülnek a családi adókedvezmény igénybevételi lehetőségei, valamint jövőre jön az új házasok adókedvezménye is.

Drágul a buszjegy

Február 1-től megszűnik az éjszakai menetjegy, az éjszakai járatokat a napijeggyel, 3 napos jeggyel, 7 napos jeggyel, összvonalas bérlettel, valamint gépkocsivezetői menetjeggyel lehet igénybe venni. Ezek mellett az elővételben vett jegy ára 280 forintról 300 forintra, a sofőrnél megváltható jegy 360-ról 400 forintra nő a buszos társaság kérése szerint. A 30 perc utazásra alkalmas, mobiltelefonon váltható elektronikus jegy ára 280-ról 300 forintra, míg a 120 perc utazásra alkalmas, mobiltelefonon váltható elektronikus jegy ára 640-ről 700 forintra emelkedik. Mindezek mellett viszont 10-es gyűjtőjegyet 2800 forintért lehet vásárolni. Mindenesetre a tervek szerint jövőre tovább folytatódik a buszcsere-program is, több mint százhúsz buszt szeretnének az elkövetkezendő időszakban Pécsre hozni.

Jövőre teljes átalakulás Pécsen

Teljes átalakításba kezd a pécsi önkormányzat a versenyképesség növelése érdekében – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere ősszel.  Az átszervezés minden városi céget érint, számos párhuzamosságot megszüntetnek, a feladatokat átszervezik. Első körben a Polgármesteri Hivatalnál kezdődik meg a karcsúsítás, innen júniusig 30 főt küldenek el.

Zárnak, de csak márciusban

Megszavazta a parlament azt a törvényt, amellyel a nagyobb bevásárlóközpontoknak vasárnap be kell zárniuk március 15-től. Ugyanakkor az még elképzelhető, hogy az Árkád, vagy Pécs Plaza egyes üzletei nyitva lehetnek majd – ha a tulajdonos, vagy valamelyik családtagja áll be dolgozni. Szintén vége lesz az éjszakai vásárlásnak, így mindenki majd szombaton – vagy munka után – tolonghat a bevásárlókocsikkal. Az elképzelés nagyon megosztotta az embereket, a vásárlók érthetően nem örülnek, de a munkavállalók egy része az állásának elvesztéséért aggódik, másik fele viszont örül, hogy a családjával lehet. Ugyanakkor a zenészek, színészek, orvosok, ápolók, tűzoltók, a gyári munkások jelentős hányada, kisipari dolgozók, vagy éppen a tanárok is – ha fel kell készülni a következő hétre – továbbra is melózhatnak vasárnap. Érdekesség, hogy ha december 24. vasárnapra esik majd, akkor nyitva lehetnek majd a boltok, miután a törvény az adventi (!) időszakban nem tiltja a hét utolsó napján a nyitva tartást.

Jövőre a következők készülnek el

Bár némi csúszás van némely építkezés esetében, de a tervek szerint az új pécsi állatkertet, az új horvát színházat, az új  400 ágyas klinikát, az új véradó állomást, az új onkológiai centrumot és az új Rét utcai rehabilitációs központot is átadják 2015-ben.  A Pécsi Egyházmegye több egyházi, kulturális ingatlant érintő felújítási munkája ugyan már elkészült, de csak tavasszal készülnek el a kiállítások, és akkortól lesz látogatható a turisták számára is több projektelem. A vasúti pályaudvart is szeretné a MÁV még nyárig átadni. A következő hat évben még nagyobb volumenű fejlesztéseket akarnak megvalósítani. 

Többet adnak közmunkára

A központi költségvetés szerint országosan jövőre  35 milliárddal többet, 270 milliárd forintot biztosítanak közmunkára, de a kormányzati szándékok szerint foglalkoztatásösztönző programok is lesznek 2015-ben. Pécs egyébként a tervek szerint elsősorban a munkahelyteremtést szorgalmazná a következő években érkező uniós forrásokból.

Lesz megyei matrica

Évente 5000 forintba kerül majd jövőre a megyei autópálya matrica, ami újdonságnak számít. Ez azoknak lehet jó, akik valóban rendszeresen utaznak az M6-oson. Négy matrica árából, 20 ezer forintból használhatják évente a sztrádát a fővárosig. Az éves díj 2014-ben 43 ezer forint a személyautókra.

Kártyával a postán

Hamarosan bankkártyával külön díj nélkül fizethetünk a postán is, így nem vesznek le pénzt azért, ha azzal fizetünk, vagy nem kell készpénzzel szaladgálnunk a csekkek befizetésekor. Ráadásul akár a sorban állást is elkerülhetjük, hiszen csekkbefizető automatákat helyeznek el a legnagyobb forgalmú postákon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés