Ezek a helyek nyílnak januárban Pécsett!

2017-ben annyi üzlethelyiség nyitott Pécs belvárosában, hogy két kezünkön se tudnánk megszámlálni. Persze a nyitás nem garancia a sikerre, ezért számukra a tesztüzemmód még csak most jön. 2018-ban sem állnak le a helyiek, egyre többen próbálkoznak valamilyen vendéglátóegységgel, üzlettel vagy kreatív szolgáltatással a város szívében.

Jegyiroda és kávéház egyben

A Színház tér 2. alatt, a Filter kávézó helyén szinte azonos néven, mégis új üzemeltetőkkel, részben más profillal nyílt meg a Filter Kultúrkávéház. Az új hely a Filharmónia Magyarország hivatalos jegyirodája, de a Filterben olasz pörkölésű kézműves kávékat, házi szörpöket, kézműves teákat és házi mézes süteményeket is kaphatunk. Ezentúl egyben könyvesbolt is, belső helyiségében pedig zenei-, illetve gyerekkönyveket is találunk, mindemellett a Jelenkor irodalmi folyóirat számai is megtalálhatóak itt. A belső kis gyerekkuckóban diafilmvetítéseket is szervez az üzletvezető, Molnár Zsuzsanna, de origami-délutánok, felolvasóestek és könyvbemutatók is lesznek.

„Csináld magad” kávé és koktélok a belvárosban

A Cake & Coffee Specialty Bistro egyenesen a horvátországi Krk szigetről érkezett a Király utca 36 alá. Itt elsősorban “speciality”, vagyis garantáltan magas minőségű kávékat ihatunk januártól, emellett tapas jellegű egytálételeket is megkóstolhatunk. Este prémium italokból készít a bartender „szokatlan” koktélokat – a jó öreg Sex on the Beach-et meg sem találjuk a koktéllapon.

A hely tulajdonosai azonban nem a minőségi italokban, ételekben látják a fantáziát, hanem abban, hogy nemsokára a vendégek is bepillanthatnak a vendéglátás színfalai mögé. Hamarosan kialakítanak egy „játszóteret” a vendégtérben, ahol egy profi kávégépen, bartender segítségével bárki elkészítheti majd a saját kávéját, azután akár már önállóan is megteheti ezt. Később pedig napi koktéllal, napi étellel is szeretnék ezt kivitelezni.

A harmadik magyar ízek boltja

Az Ízes Magyar Csemegét bizonyára minden pécsi ismeri már. Ez az a hely, pontosabban helyek, mivel a Széchenyi téren, illetve az Ifjúság útján is nyitottak boltot, ahol a levest már délelőtt „lestoppolják” a törzsvendégek, a grillezett szendvicseknek messze földről csodájára járnak, a minőségi kézműves sörök, a csokoládék, a teák, a szörpök, a sós és édes csemegék, a húsáruk és tojásételek kizárólag magyar termelőtől származnak.

Harmadik boltjukat a Damjanich út 28. szám alatt nyitották meg nemrég, hosszú távú terveik szerint akár egy negyedik bolt is nyílhat Pécsen.

A Széchenyi téri Ízes Magyar Csemege sokak kedvence

Piton- és krokodilbőrből készült egyedi kesztyűk

A Zsolnay-negyedben, a Pirogránit udvarban található 1861 Kesztyűmanufaktúrában, illetve a Kesztyűtörténeti Kiállításon már megismerkedhettek a pécsiek a kesztyűkészítés kezdeteivel, a Hamerli és a Hunor Kesztyűgyárak, valamint a tradicionális gyártás történetével. Petőházi Szilveszter tulajdonos elárulta, hogy régi álma válik valóra a Király utca 1. szám alatti – a volt Csokoláda helyén – új mintaboltjuk megnyitásával, ahol elsősorban széles választékban Hamerli márkájú kesztyűket vásárolhat majd a közönség – abból viszont mindenfélét!

Elmondta, hogy az egyszerűbb szabású darabok mellett az egzotikus állatbőrből készült luxuskesztyűk is megtalálhatóak lesznek a termékpalettán: például piton- és krokodilbőrből készült darabok is. Legkésőbb ősszel böngészhetünk a kesztyűkülönlegességek között.

Egy vízipipázós oázis is nyílt a belváros szívében

A Király utca 22. alatt nyílt meg egy vízipipázó vendéglátóegység, ahol az arab világ hangulatába kóstolhatunk bele egy kicsit, kényelmes fotelekben nyújtózhatunk el és szívhatjuk a kellemes dohányokat.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés