Ezek a pécsi legek

A legrégebbi, a legmeredekebb, a legmagasabb. Összegyűjtöttük a város “legjeit”.

A legromantikusabb randihely

Természetesen szubjektív ítélet eredménye, hogy kinek mi a romantikus, de az kétségtelen tény, hogy rengeteg pécsi imádja a Havihegyi templom környékét. Hétvégente szerelmespárokkal, babakocsit tologató szülőkkel, illetve kisgyerekes családokkal van tele a sétány és a tettyei szikla. A csodálatos panoráma miatt tökéletes randihely.

havi hegyi templom, sétány1

A legöregebb lakóépület

A Káptalan utca 2. alatti ház Pécs talán egyik legrégebbi épülete, hiszen már egy 1324-ből fennmaradt írásos emlék is beszámol a létezéséről. További nevezetessége, hogy 1477-ben itt hozták létre hazánk legelső nyilvános könyvtárát, melyet Handó György prépost alapított. Az arra járó figyelmét nem kerülheti el a bejárat feletti szépen kidolgozott dombormű és a homlokzatának kopott festése alól kikandikáló reneszánsz falfestmény darabok sem. Ebben az épületben működik a Zsolnay Múzeum.

zsolnay múzeum, külső1

A legmagasabb pont – Nagy-Tubes kilátó

A 611 méter magas Nagy-Tubes csúcsa a rajta álló több, mint huszonkét méteres János-kilátóval a város legmagasabb pontja. Igen, még a TV-tornyot is megelőzi, már nem magasságra, hanem kilátás szempontjából. Utóbbiból ugyanis “csupán” 610 méterről lehet körbenézni. Bár a Nagy-Tubesről csak a város nyugati fele tárul elénk, tiszta időben még a Badacsony is kirajzolódik a távolban.

tubes

A legmeredekebb utca – György utca

Pécsett van néhány utca, ami vetélkedhet ezért a címért. Egyesek a Radnics, mások az Ótemető, vagy a Szőlő utcát tippelték a legmeredekebbnek, ám a Biokomot megkérdezve kiderült, a György utca a leghajmeresztőbb a maga több mint 22%-os lejtőjével. Mindemellett kelet-nyugati fekvése miatt télen alig tud felolvadni a ráfagyott jég és hó, emiatt előfordul, hogy két-három napig autóval megközelíthetetlen az utca.

györgy utca2

A legrégebbi fogadó – 100 éves borozó

A Kórház téren áll az 1750 körül épült Magyar Korona Fogadó – mai nevén 100 éves borozó – a pécsi vendéglátás történetének egyik legrégibb emléke. A városfalon kívüli vendégfogadó egyben postakocsi-állomásként is szolgált, udvarán istállók és kocsiszínek voltak. A sarkon földszintes kis kovácsműhely működött. Itt pihenhettek meg azok az utazók, akik a városkapu esti bezárása után érkeztek meg. A legenda szerint egyszer Petőfi Sándor is eltöltött itt egy vendégéjszakát.

100 éves borozó

A legidősebb pécsi busz 

Az BPV-093-as, 1982-es gyártású Ikarus 280-as főleg Uránvárosban teljesített szolgálatot a 2-es vonalon. A jármű a 90-es években átkerült más uránvárosi vonalakra, majd javarészt a Budai Állomáson közlekedett. Az utolsó években már csak “tartalékos” volt, de lehetett rá számítani: bármikor bevethető volt. Mióta a Buszcsere Program elindult és új buszok tömkelege árasztotta el a várost, “nyugdíjazták” a legendás Ikarust, azonban mégsem mond le róla a Tüke Busz. A cég szeretné megvenni, majd eredeti állapotában felújítani, hogy azután amolyan nosztalgiabuszként használhassák a pécsiek. Sőt, a tervek szerint még akár esküvőkre is ki lehetne bérelni a legmegbízhatóbb öreg járgányt.

öreg busz1

A legrövidebb villamossín

Pécsen 1913. október 20-án indult meg a villamosforgalom. Volt egy fővonal a Tüzér utca és a Zsolnay-gyár között, és abból ágazott ki a belvárosi Széchenyi téren a Főpályaudvarhoz vezető vonal, a keleti végén pedig a Külvárosi pályaudvarhoz, illetve a kocsiszínhez vezető vonal. A hálózat végig egyvágányú volt, kitérőkkel, csúcsidőben mindegyik vonalon ötpercenként közlekedtek a villamosok. A pécsi villamost 1960-ban szüntették meg,  a főpályaudvari vonalat azonban már hamarabb, 1959-ben felszámolták. A pécsi villamos tavaly volt száz éves, de mára már csak egy néhány méteres villamossín és egy ideiglenesen kiállított villamoskocsi emlékeztet a létére.

villamos sín2

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.