11 C
Pécs
szerda, április 17, 2024
KezdőlapZöldZónaFűFaVirágEzernyi virág díszíti idén is Pécs tereit

Ezernyi virág díszíti idén is Pécs tereit

Több tízezernyi növény díszíti idén tavasszal is a város utcáit, a hagymás növények már kibújtak, pár hét múlva a rózsák is virágba borulnak, júniusban pedig az egynyáriak is csatlakoznak a színes csokorhoz.

Ahogy megérkezik a tavasz, úgy szaporodnak meg a zöldterületi munkák is Pécsen – számolt be róla a Biokom NKft. Mint írják, a szakemberek folyamatosan dolgoznak azon, hogy a várost idén is díszbe öltöztessék a több tízezernyi virágzó növénnyel. A munkálatok persze nem most kezdődtek, már tavaly ősszel 22 ezer vásárolt és 26 ezer saját kezelésű nárciszt, tulipánt és egyéb hagymás évelőt, valamint 24 ezer kétnyári palántát ültettek el a város területén lévő virágágyakba, edényekbe.

Tulipánmezővé változik Pécs minden évben

Dísznövények, palánták  

– Az őszi virágosítás az összes városrészt érintette, a belváros minden virágágyát, Kertváros, Uránváros, és Budai városrész kiemelt helyszíneit, mintegy 2400 négyzetméternyi területen. A hagymások már kibújtak, májusban a rózsák is elkezdenek virágozni, júniusban pedig csatlakoznak hozzájuk az egynyáriak – mondta el Bozsits Boldizsár, a Biokom NKft. zöldterület-fenntartási vezetője.

Egynyári dísznövényekből tavasszal csaknem 30 ezer palántát ültetnek szerte a városban, valamint 2000 évelő növénnyel is gazdagodik Pécs. Ezeket a díszfüvekkel vegyesen a nagy forgalmú és kiterjedésű zöldterületekre helyezik el a vállalat munkatársai, mint például a Siklósi út, a Tüzér utca vagy az Aidinger János út mentén – derült ki a közleményből.

– Az elmúlt években tapasztalható enyhe telek miatt a fagyra érzékeny virágnádtöveket ősszel nem szedtük fel, helyette lombtakarással oldottuk meg a hideg időjárás elleni védelmet. Ez nemcsak hatékony, hanem költség- és munkaerő takarékos módszernek bizonyult – közölte Bozsits Boldizsár.

Rózsák, dézsás növények

A városban 1600 négyzetméternyi felületen találhatók rózsaágyások, ezekkel is foglalkozni kell, a szakemberek már meg is kezdték a metszésüket. A több mint 5600 négyzetméteren elterülő évelőágyak is adnak feladatot, metszést, visszavágást igényelnek így tavasz elején.

A munka persze meghozza a gyümölcsét – hangsúlyozza a Biokom –, hiszen ezek a növények látványosak, szépek, fenntartásuk pedig kevésbé költséges. Éppen ezért a Pintér János Parkfelújítási Programban érintett helyszíneken is várható az évelőágyak bővítése, ahogy tavaly ez már megtörtént a Puskin téren és a Czinderi Parkban, vagy idén – igaz, nem a parkmegújítási programhoz kapcsolódóan – a kertvárosi Nagy Ferenc téren.

A több mint 220 dézsás növényt is felkészítik a szakemberek az április közepén várható kiszállításra, elvégezték a szükséges metszést, gondoskodtak a tápanyag-utánpótlásról, 20 növényt pedig átültettek az újonnan beszerzett cserepekbe.

[su_note note_color=”#b9d4a7″ text_color=”#0c0c0b”]A Biokom szerint a zöldfelületek fenntartásának feltétele a tápanyag-utánpótlás biztosítása, ami segít a talaj jó szerkezetének megtartásában. Az elmúlt év őszén a városüzemeltetési társaság munkatársai éppen ezért a virágfelületeket 5-10 centiméter vastagon komposzttal terítették be, a fák tápanyag-utánpótlásáról pedig egy új módszerrel, tápanyagkutak fúrásával gondoskodnak.[/su_note]

Íme, a tápanyagkút

A technikát az Uránbányász téren és a 17 emeletes épület előtti téren alkalmazták, ahol a fák néhány négyzetméteres, szűk faveremben állnak. Ezeknél a növényeknél a talaj felszíne a verem pereméig ér, így nincs lehetőség a talaj felszínére komposztot vagy egyéb tápanyagot teríteni. A furatok segítségével azonban a műtrágyás-mikorrhiza gombás keveréket közvetlenül a gyökérzónába juttatják, és az eső nem tudja lemosni a talajfelszínről – zárul a közlemény.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő