Itt az ősz, a túrázók egyik kedvenc időszaka. Egyre több helyen alakulnak át szépen lassan a fák levelei, néhány fajtánál már elkezdődött a lombhullatás is. Az évszak különböző színeibe öltözött növényeket egy kirándulás, egy biciklis vagy egy pihentető nordic walking túra ideje alatt is megcsodálhatjuk. Az alábbiakban olyan helyszíneket gyűjtöttünk össze, ahol az elkövetkező hetekben pazar élmény vár minden pécsit, aki útra kel a mecseki lankákon. 

A Kéktúrázás napja

Kiemelt esemény lehet a hónapban az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja, a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. Idén október 9-én az Országos Kékkör bejárását hirdették meg, melynek a Pécs környékét is érintő Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra is része. Két szakaszra is invitálják a helyi kirándulni vágyókat, mindkét túrára lehet még jelentkezni: a 92. az abaligeti vasútállomástól a Büdös-kúti kulcsosházig tart, a 93. pedig a nevezett kulcsosháztól indul és Zobákpusztán ér véget.

A Tettyétől Abaligetig kígyózó varázslatos erdei út

A Nyugat- és Közép-Mecsek turistaútvonalai közül ez az egyik legszebb, és mindössze 21,1 kilométeres a túra. Az útvonal a Tettyétől, a Lapison, Vágotpusztán és Orfűn át vezet az Abaligeti cseppkőbarlangig. A pontos túraútvonal: Tettye – Dömörkapu – Misina – Tubes – Lapis – Vágotpuszta – Bános – Toplica – Mecsekrákos – Malommúzeum – Orfű – Orfűi elágazás – Gubacsos-kulcsosház – Abaligeti cseppkőbarlang. Még több ötletet EBBŐL a cikkből meríthetünk.

Kezdőknek is izgalmas útvonalakat tartogat a Mecsek

Számos túraútvonal indul a Misina-tetőről. Ezek különböző hosszúságúak és nehézségűek: kezdőknek a 3 kilométer hosszúságú, Dömörkapun át a Tettyére érkező útvonalat ajánlják a hozzáértők. De a Pálos kolostorhoz is leérhetünk a Misináról, akár a Manduláson és a Mecsekkapun keresztül. Ez a táv még egy picit rövidebb, csupán 2,5 kilométer. A kisebbek közkedvelt helye a Remeterét, innen is sokfelé elindulhatunk, de egy 2,5 kilométeres körséta a Sós-hegyi kilátón át vissza a rétre kellemes kikapcsolódást nyújtó szombat délutáni program lehet. Még több variáció és térképek korábbi cikkünkben, ITT.

A nyárnak ugyan vége, de Pécs továbbra is várja a látogatókat, programok és túratippek ITT.

Hirdetés