7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálFeltette már a téli gumit?

Feltette már a téli gumit?

A héten már igazi cudar téli időnk lesz, hiszen ónos eső mellett akár havazhat is, jövő héten pedig már napközben is fagypont alatt lehet a hőmérséklet. A gumisok szakítanak a napokban, nyitástól zárásig megállás nélkül dolgoznak.

Az autósok fele továbbra sem használ téli gumit, a hólánccal is alig 70 százalékuk rendelkezik. A téli balesetek száma drasztikusan csökkenhetne, ha komolyan vennék a telet. A Magyar Gumiabroncs Szövetség már évek óta a jelenleginél szigorúbb előírásokat javasol a közlekedésbiztonság érdekében: elsősorban azt, hogy tegyék kötelezővé a téli gumi használatát november közepétől, másodsorban pedig szigorítanának a téli közlekedés előírásain.

pn7
Akár a baleseteket is elkerülhetjük

A téli gumi a szakemberek szerint 7 fok alatt szükséges az anyagösszetétel miatt, a hidegben ugyanis a nyári gumi jelentősen veszít a tapadási képességéből. Ezért, ha még szárazak is az utak, akkor is megfontolandó a téli gumi használata – nyilatkozta lapunknak Szabó János, az egyik pécsi gumiszerviz vezetője.

A kötelező téli gumi használattal sok milliárd forintot spórolhatna meg a költségvetés és az autósok is. Kevesebbet költenének a biztosítók, a kórházakban jelentősen csökkenne a betegellátásra költött pénz, ahogy kevesebb munkájuk lenne a mentőknek, tűzoltóknak és a rendőrségnek is – nyilatkozta Kovalicz Béla közlekedésbiztonsági szakértő.

Az első nagyobb gumicsere roham két-három hete volt, az elkövetkező napokra már csak előjegyzéssel lehet szabad időpontot találni.

– Nem értem az embereket, hiába mondogatták az időjósok, hogy jön a tél, hetekig unatkoztunk, most meg alig bírjuk a munkát – tette hozzá Szabó János, aki szerint az autósok fele még mindig nem tudja megérteni, hogy a téli gumival elkerülhetőek lennének az apróbb balesetek és koccanások.

A téli gumi használattal leginkább az úgynevezett pályaelhagyásos balesetek előzhetők meg, amikor az autós azért rántja félre a kormányt és szalad az árokba, mert érzi, hogy belerohanna az előtte haladóba. Ugyanígy csökkennének a koccanásos balesetek és ezáltal a könnyű, de orvosi ellátást igénylő sérültek is, mivel akinek nincs téli gumija, annál egy 3-4 méteres fékút 20-30 méterre nő.

holanc
Akár 100 ezer forintot is kiadhatunk egy jó hóláncért

A téli gumi speciális gumikeverékből készül, alapanyaga a hideg időben sem keményedik meg, így nagyobb mértékű tapadást biztosít az utakon.

A téli gumi vásárlás mellet sokan vesznek hóláncot is.  A hagyományos hólánc 5-10 ezer forint között mozog, az olcsóságon kívül semmi előnye, felrakása kezdőnek szinte lehetetlen, hóesésben dermedt kézzel minimum 20 perc kell hozzá.  30-40 ezer forint között már hozzá lehet jutni kompozit anyagból gumira húzható kivitellel, ezeket könnyedén akár egy kezdő is fel tudja tenni, hátránya, hogy nagyobb igénybevételt nem bírja.

A legdrágább lehetőség az úgynevezett „csodahólánc”, erősebb fémszerkezet, könnyedén,  fél perc alatt feltehető, ára igen borsos, 100-120 ezer forint egy pár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő