6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálFelújítják a pécsi koripályát

Felújítják a pécsi koripályát

Egy hónap múlva újra korizhatunk a pécsi műjégpályán, ugyanis az évtizedek alatt erősen elhasznált, és kiöregedett ikonikus sport- és közösségi helyszín 200 milliós felújítása lassan célegyenesbe ér.

A pécsi jégpálya mintegy 40 évig szolgálta ki a városi korisokat, fiatalokat, időseket, bulizókat és sportolókat. Épp ezért itt volt az ideje, hogy egy kis ráncfelvarráson essen túl, már csak azért is, mert a pálya eddigi hűtését egy elavult, és az Európai Unióban már be is tiltott ammónia-alapú rendszer biztosította.

Egyelőre még látványos, de majd befagy
Egyelőre még látványos, de majd befagy

A jégpálya idén márciusban, a téli idény végén zárt be, miután a katasztrófavédelmi szakértők megvizsgálták a kiöregedett intézmény technikai alapjait és megállapították, hogy a hűtőrendszer megújítása elengedhetetlenné vált. Ezért a műjégpályán nemsokára egy korszerű, glikol-hűtésű rendszer fog üzemelni, melynek közel 40 kilométeres csőrendszerét most még felfedett állapotban láthatják az arra járók.

A jégpálya méltó lesz a városiakhoz
A jégpálya méltó lesz a városiakhoz

Csizi Péter országgyűlési képviselő a szépülő pályán tett látogatása során elmondta, hogy a város egyik kedvenc sport- és szórakozóhelye 200 millió forintból kap új hűtőrendszert. Ebből 50 millió forint a városi önerő, 150 millió forintot pedig a Magyar Jégkorong Szövetség társaságiadó pályázatán nyert el a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

A föld alatt folyik a  munka
A föld alatt folyik a munka

Ugyan a technikai fejlesztések és renoválások 90 százaléka a föld alatt zajlik, annyi azért bizonyos, hogy a pálya kap új festést is, és egy új új plexi fallal fogják körbevenni.

Novemberre elkészül
Novemberre elkészül

Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója mindehhez hozzátette, hogy a technikai fejlesztésekre azért is volt szükség, mert a pálya egy igazi pécsi közösségi térré vált az évtizedek során, ahol egymásra találtak profi sportolók és sportrajongók, szórakozók, barátok, családok. Az pedig már tarthatatlan volt, hogy a város mediterrán jellegéből adódóan néha még novemberben is hűteni kellett a jeget az elavult technikával. Az új műjégpálya viszont nem okoz majd kellemetlen meglepetéseket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő