Hirdetés

Egyre kevesebb fiatal papot látunk, megjegyezzük magunknak, ha egy nem olyan régen felszentelt atyával találkozunk. A katolikus egyház pedig egyre nagyobb figyelmet és energiát szentel a probléma orvoslására. A fogyó létszámból következnek a sűrűsödő feladatok, amik komoly terheket rónak a papokra. Baranya és Tolna megye sem kivétel ez alól.

A Pécsi Egyházmegye honlapján található információk szerint körülbelül száz felszentelt atya alkotja a papságot és jelenleg kereken száz plébániára oszlanak meg a települések.

Az aprófalvas megyék rangsorában Baranya magasan az első helyen áll, Tolnában nemkülönben hasonló a helyzet. Ezért változatos a kép, hogy egy plébániához hány kis község, település tartozik. Van, ahol csupán egy településre korlátozódnak a plébánia feladatai, néhol viszont extrémen sokra: Alsószentmárton például tizenhárom települést lát el.

Látni lehet, hogy a feladatok sűrűsége áldozatos munkát kíván az egyházmegye papjaitól. Így nagyon nem mindegy, hány fiatal, frissen felszentelt pap érkezik.

A Pécsi Egyházmegye diakónusát, Lábár Tamást kérdeztük a paputánpótlás problematikájáról, az öregedő papságról, az okokról.

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (Lk 10,2)

– Tény, hogy a papság öregedőben van, az elmúlt évtizedekben csökkent azok száma, akik ezt a hivatást választják. Ám korántsem a papi hivatás van válságban, hanem alapvetően az európai kereszténység és ezzel összefüggésben maga a család egysége. Általában a keresztény családokból születnek a papi hivatások, de ha maga a keresztény család intézménye kerül válságba, nyilván meg fog csappanni az ezt a hivatást választók száma is – vélekedett. – Persze a kérdés sokkal bonyolultabb ennél, nem lehet – és nem is szabad – erre az egy nézőpontra leszűkíteni.

Nagyon komplex ez a problémakör a fiatal diakónus szerint

– Másfelől azt is fontos megemlíteni és tudatosítani, hogy ne csak Európát tekintsük, ha ezt a problémát vizsgáljuk. A harmadik világban például kimondottan nő a papok száma. Ezért aztán – amellett, hogy globálisan valóban egy lassú öregedés figyelhető meg – országonként, kultúránként, sőt, még Magyarországon belül egyházmegyénként is változó a tendencia.

Lábár szerint a Pécsi Egyházmegyében is elöregedésről lehet beszámolni. Viszont a püspök, a hivatásgondozással megbízottak, az illetékes vezetők is azon vannak, hogy ez a folyamat megváltozzon és lehetőség szerint minél több elhivatott és rátermett pap legyen.

– Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a hivatás elsősorban Isten ajándéka és nem puszta statisztikai kategória.

Elmondta, évente változó, hogy hány papot szentelnek fel az egyházmegyében. Idén várhatóan többen fognak a papság szentségében részesülni, de volt olyan év, hogy csak egy főt, vagy még annyit sem szenteltek fel. Ezzel párhuzamosan évente körülbelül két-három atya vonul nyugállományba.

A hitoktatás is egy a sok feladat közül (kép forrása: PEM)

Sok a feladat

– Mindig lehetnénk többen, annál jobb, minél többen szolgálunk. Nagy problémát jelent itt helyben, hogy Tolnában-Baranyában (főként utóbbi megyében) nagyon sűrű a településszerkezet, rengeteg a kis falu, a sok feladat komoly szervezést igényel – van, hogy tizenöt falu is tartozik egy plébániához. Ezért is van egyfajta rotáció a papságon belül, a püspök úr próbál figyelni arra, hogy túl nagy teher ne háruljon hosszú ideig egy atyára.

Rengeteg feladat hárul egy papra – vélekedik Lábár Tamás

Lábár Tamás szerint sokan úgy gondolják, hogy egy pap feladata többé-kevésbé kimerül a szertartások elvégzésében. De mellette még ott van a szentségek kiszolgáltatása, a hívekkel való személyes kapcsolat lehetőségeinek megtalálása, a sok adminisztráció, pályázatírás és még lehetne sorolni. De úgy véli, az egyházmegye egyre nagyobb gondot fordít az adminisztráció egy részének központosítására, megkönnyítve a feladatokat.

Hirdetés

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét