10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálFöldi László: Európa háborúban áll

Földi László: Európa háborúban áll

Dzsihadisták ezrei, ellenőrizhetetlen tömegek és öngyilkosságot elkövető Európa – ezekről beszélt Földi László biztonságpolitikai és titkosszolgálati szakértő a Pécsi Polgári Szalon legutóbbi összejövetelén. A migráció helyi veszélyeiről tartott előadáson három okot is megjelölt, ami miatt kialakult az invázió.

A korábban titkosszolgálati vezetőként is dolgozó Földi László átfogó, sokszor keményen racionális képet festett le arról a válságról, amit nem migrációnak, nem menekültek beáramlásának, hanem szervezett inváziónak tart, s aminek az lehet az ára, hogy Európa önmagát számolja fel, ha nem cselekszik időben.

– Magyarország volt az egyetlen ország, amely kerítést épített tavaly – indította előadását a szakértő –, most viszont mindenki igyekszik ezt tenni. Taktikai védelem volt ez, fontos szakmai és politikai döntés, amivel sikerült tavaly korlátozni az inváziót.

A most vasárnapi népszavazás ugyanilyen következményekkel járhat, több országban is követhetik a példánkat és ezt tudják Brüsszelben. Ez már nem magyar ügy, hiszen a kerítés sem magyar ügy már.

Kiemelte, hogy a bevándorláspárti német kancellár, Angela Merkel is finomított már álláspontján és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is megpróbálja elmismásolni a kvótakérdést, ami mutatja, hogy a magyar népszavazásnak komoly jelentősége van Európára nézve is.

– Bár a nemek lesznek többségben, én mindenkit arra biztatok, menjen el szavazni, és lelkiismerete szerint voksoljon, ne fossza meg magát ettől a jogtól. Október 2. nem a pártokról és a kormányról szól, hanem arról, Európa milyen irányba indul – közölte.

A szakértő a Nyugatrómai Birodalom szétesését hozta fel történelmi példaként, amely belülről bomlott fel, miután Róma népe már nem akart dolgozni, inkább csak a beszedett javakból szeretett volna megélni, ezért a korábban nem szívesen látott törzseket is behozták Romába, amelyek a vesztét okozták később. Igen ám, de ezzel szemben a Keletrómai (vagy Bizánci) Birodalom nem nyitotta ki a kapukat és még ezer évig fennállt.

– A kérdés, hogy bizánciként védjük-e magunkat, vagy beengedünk mindenkit – mondta. Szerinte ez nem migráció, hanem invázió, szervezetten, stratégia alapján indították el, és ha nem az, akkor egyszerű emberkereskedelem.

földi lászló3
Csak Franciaországban 15 ezer ellenőrizhetetlen dzsihadista él

Emberek tömegeit vezetik meg, vernek át, olyan áldozatok ők, akik később radikalizálódni fognak. Mindennek köze sincs a migrációhoz.

Hogy miért?

Föld László migrációbiztonsági protokollnak nevezte azt az eljárást, amit az 1956-os menekültek idején alkalmaztak. Ők akkor táborokba kerültek, ahol folyamatosan kérdezgették őket arról, hogy milyen szerepük volt a forradalomban, milyen személyes kapcsolataik vannak és így tovább. Az 56-osok kaptak élelmet, szállást és védelmet.

– Maradjunk a szíreknél. Ők a szomszédos Törökországba, Jordániába, Libanonba menekültek, onnan nem volt okuk árkon-bokron egészen Európáig menekülni, hiszen nem üldözték őket tovább, nem volt veszélyben az életük. Ezért ez nem migráció.

A valódi okok?

Az első ok szerinte a globáltőke, amely nem azonos teljesen az amerikai érdekekkel, ám van benne része. Ez az a tőke, amelyet a népesség egy százaléka élvez, és nagyjából a világgazdaság 80 százalékát lefedi. Hogy miért van szerepe? Földi szerint a globáltőke rossz néven vette azt, hogy Európa fejlődött. Az egykor szemben álló két világrend – Nyugat és Kelet – közeledett egymáshoz, hiszen amíg Oroszország adta az olcsó energiát, addig ezért cserébe fejlett technológiát kapott – és fordítva. Ez a tőke gyengíteni akarja Európát.

A második ok az európai tőke, amely szintén előidézte a válságot. Németországban ugyanis évente félmillió nyugdíjast kell eltartani, akiknek ráadásul igen magas a nyugdíjuk. Ezt ki kell termelni, ám ehhez olcsóbb munkaerőre van szükség – ezt választották a németek.

földi lászló2
Az arab olaj elfogy egyszer…

A harmadik ok az Iszlám Állam (ISIS). A terrorszervezettel Európa is háborúban áll a NATO tagjaként, és a mostani terrortámadások sem pusztán terrortámadások, hanem merényletek formájában megmutatkozó háborús cselekmények. Háborúban állunk az ISIS-sel , hiszen ide küldik a katonáikat, akik beépülnek közénk, majd pedig merényleteket követnek el.

Miközben mindez Európában komoly feszültségként jelenik meg a mindennapi életünkben, egymással is veszekszünk, és látjuk, hogyan radikalizálódik az élet körülöttünk.

Miért hallgat a NATO?

Földi szerint nagyon különös, hogy miközben szövetséges államokat támadnak meg – lásd franciaországi és belgiumi merényletek –, addig a katonai szövetség hallgat, nem védekezik. Ez pedig felveti a kérdést, hogy vajon miért van ez így?

A válasz pedig az, hogy a NATO katonai erejének 75 százalékát az Egyesült Államok adja, 10 százalékát Törökország. Ráadásul az amerikaiaknak fontos támaszpontjaik vannak Törökországban, ezért sem tudja Európa az érdekeit érvényesíteni a NATO-n belül.

Ez nem béke

Ez nem béke, mégsem mondja ki Brüsszel, azért, mert egy háborúban más viszonyok uralkodnak. Akkor a szabotőrök, kémek nem hadifoglyok, likvidálni lehet őket, mert háborús bűnösök, ma azonban az embercsempészeket börtönbe zárják, sőt még a merénylők is komoly jogi védelmet élvezhetnek. A liberális Európa öngyilkosságot követ el – mondta.

Nincs más lehetőség, csak megvédeni a határokat az Uráltól Izlandig és Szicíliáig, mert nem csupán az Unióban kell gondolkodni. Az Iszlám Államot profik irányítják, miközben ideológiát szolgáltatnak azoknak a második és harmadik generációs bevándorlóknak, akik már Európában születtek.

Ne drogozz és lépj őseid útjára!

– Az Iszlám Állam azt mondja, hogy ha leszállsz a drogról, leszoksz az alkoholról és az őseid útjára lépsz, akkor leránthatod a rabigát, elnyomhatod a fehéreket – ez pedig azért félelmetes, mert e mögé fel tudnak sorakozni, hiszen nem tudnak azonosulni azzal a világgal, ahova születtek.

Ugyanakkor a szakértő leszögezte, vannak hazánkban is olyanok, akik tisztességgel élnek, beilleszkedtek, és a magyaroknak szurkolnak a foci-Eb-n, ám az nem járható, hogy például Franciaországban 15 ezer dzsihadistát tartanak nyilván, őket kellene nyomon követni, megfigyelni.

– Mindenkit kitiltanék az Unióból és a dzsihadisták egész családját is elküldeném, mert hatalmas szerepük van a radikalizálódásban. Az állam nem vállalhat át minden felelősséget mindenért. Arab olaj egyszer csak elfogy, ezért már most földeket vásárolnak, focicsapatokat vesznek, jön az arab tőke, de majd jönnek tömegével ők is. Majd politikai hatalmat akarnak, és nem a hagyományos európai pártokra szavaznak – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő