12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálFolytatódik a munka a Szigeti úton: épül a bicikliút és újul a...

Folytatódik a munka a Szigeti úton: épül a bicikliút és újul a vízhálózat

Ahogy arról már beszámoltunk, a Szigeti úton négy szakaszban épül a nyugati városrészi kerékpárút, ezzel párhuzamosan pedig teljes útzár mellett három ütemben felújítják vízhálózatot is. A munkálatok jól haladnak, sőt, a tervezettnél korábban, már áprilisban kész lesz az első ütem és már kezdődik is a második. 

Az önkormányzat lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint április 9-ig elkészül a Szántó Kovács János utcától a Gyümölcs utcáig tartó szakasz, majd április 12-én már indul is a II. ütem: a Gyümölcs utca és a Lugos utca között a déli oldalon a járda és a déli oldali parkolósáv igénybevételével épül a kerékpárút, továbbá ezen a szakaszon, ezzel egyszerre, a forgalomi sávok igénybevétele mellett a vízvezeték-rekonstrukció is folytatódik.

A közlekedés szempontjából ezeket érdemes tudni: 

  • A Nyugati városrészi kerékpárút építéséhez kapcsolódóan április közepétől a Gyümölcs utca és a Lugos utca között folytatódik a vízhálózat korszerűsítése a Szigeti úton. A projekt keretében a Tettye Forrásház Zrt. a városi kerékpáros projekttel összhangban – folyamatos üzemeltetés mellett – kicseréli az út alatt futó 90 éves, rossz állapotú ivóvízvezetéket.
  • A vízhálózat-korszerűsítés kivitelezése teljes útzár mellett zajlik az adott szakaszon, a lezárással érintett ingatlanok megközelítése (ki- és behajtás) az ott lakóknak, az üzlettulajdonosoknak, valamint célforgalom részére a be- és kijutás, az áruszállítás lehetősége egyaránt biztosított kelet felől, azaz a Homok utca irányából a kivitelezőtől igényelhető egyedi behajtási engedélyekkel.
  • A teljes útzár ideje alatt a lezárt területre a rendőrség, a mentők, a tűzoltók ki- és bejutása, illetve a közműszolgáltatók, hulladékszállítók közlekedése egyaránt engedélyezett lesz.
  • Az érintett ingatlantulajdonosok, illetve az átmenő forgalom számára a gyalogos közlekedés feltételei biztosítottak lesznek, az érintett autóbuszjáratok továbbra is terelőútvonalon közlekednek.
  • A terelőútvonal Uránvárosból a Belváros felé (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y, 29): Uránváros autóbusz-állomás után az autóbuszok a Nendtvich Andor út – Tüzér utca útvonalon, majd az Egyetemváros megállótól az eredeti útvonalon közlekednek.
  • A terelőútvonal a Belvárosból Uránváros felé (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y): Egyetemváros megálló után az autóbuszok a Tüzér utca – Nendtvich Andor út – Uránváros autóbusz-állomás útvonalon közlekednek.
  • Az útszakaszon érintett (25, 26, 27, 27Y, 28, 28Y, 29) autóbuszok várhatóan 2021. augusztus végéig, illetve a munkálatok befejezéséig terelőútvonalon közlekednek.
A lezárt útszakasz és a hozzá kapcsolódó forgalmi rend

A II. ütem (Gyümölcs utca – Lugos utca közötti szakasz) forgalomkorlátozása

  • A II. ütemben tervezett munkálatok, illetve a II. ütemben tervezett új, ideiglenes forgalomkorlátozás azt követően kerül kialakításra, hogy az I. ütemben befejeződnek az aszfaltozási munkálatok. Közlekedésbiztonsági okokból azonban a Szántó Kovács János utca és a Gyümölcs utca között 30 km/óra sebességkorlátozás lesz érvényben, amely a kivitelezés teljes időtartama alatt érvényben lesz.
  • A Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium előtt és a Magyarürögi úti csomópontban a munkálatok befejezéséig továbbra is 30 km/óra sebességkorlátozás lesz érvényben.
  • Az I. ütemben a Gyümölcs utcai csomópontban a kivitelezés úgy lett ütemezve, hogy a csomópont a II. ütemben is használható a járművek számára. Ennek megfelelően a lezárással érintett útszakasz a nyugat felől érkező, az érintett területen élő lakosok számára a Gyümölcs utca felé, míg a keletről érkezőknek a Homok utca irányába biztosított a kerülés lehetősége. Az átmenő forgalom számára a 6-os út a terelőút.
  • A Gyümölcs utcai csomópont keleti oldalán az úttestre teljes szélességében piros-fehér sávozású terelő korlátot, borostyán-sárga villogót és „Mindkét irányból behajtani tilos” táblát helyeznek ki.
  • A Szigeti úton a Lugos utca és a Homok utca között, valamint a Lugos utca és a Madarász utca végén is piros-fehér sávozású terelő korlát, borostyán-sárga villogó és „Mindkét irányból behajtani tilos” tábla kerül ki.
  • A Lugos utca és a Madarász utca kizárólag délről, a Lotz Károly, illetve az Endresz György utcából lesz megközelítő, a lezárások ideje alatt zsákutcává válnak.
  • A gyalogos forgalmat a kivitelezés alá vont területről a másik oldalra terelik. A munkálatok alatt mindvégig biztosítják a gyalogosok számára a biztonságos közlekedést.
  • A Gyümölcs utca déli végére „Egyirányú utca” (északra), északi végére „Behajtani tilos” táblák kerülnek kihelyezésre. A forgalmi rend változását a Tiborc utcában a „30 km/óra”, „Úton folyó munkák”, „Kötelező haladási irány” táblákkal jelzik.
  • A lezárt szakasz előjelzései:
    – Ny-i irányból a Szántó K. J. utca előtt sárga hátterű térképes táblán mutatja a Szigeti út lezárást.
    – K-i irányból a Tüzér utcai csomóponttól a 3,5 t-nál nagyobb összsúlyú járműveket – az I. ütemhez hasonlóan továbbra is – kitiltják az átmenő forgalomból. Ezt sárga hátterű térképes táblán és a besorolás rendjét jelző táblán, valamint a Szigeti úton a csatlakozó utcák csomópontjaiban tiltó táblák jelzik.
    – Terelő út: Az átmenő forgalom számára az I. ütemben kihelyezett „Terelőút” táblák továbbra is érvényben maradnak: a Szigeti út – Szántó K. J. u., Szántó K. J. u. – 6-os út, a 6-os út – Tüzér u., valamint a Tüzér u. – Szigeti út csomópontokban.

Mint a közleményben írták: 

„A projekt célja, hogy a PTE Általános Orvostudományi Kar épülete és a nyugati városrész között kerékpáros létesítmény építésével, valamint a közlekedésbiztonság fejlesztésével javuljanak a kerékpárral közlekedők feltételei a városrészben és így Pécsett. A leendő létesítménynek köszönhetően javulni fog az Orfűi kerékpárút megközelíthetősége is.”

Kiemelt képünk illusztráció. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő