7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálGaléria is küzd a megbénult pécsi lányért

Galéria is küzd a megbénult pécsi lányért

Egykori kolléganőjük kislányának gyógykezeléséhez igyekszik segítséget nyújtani a Parti Galéria azzal a jótékonysági tárlattal, amely május 10-26. között Páva Zsolt polgármester fővédnökségével valósul meg a Mária utcai kiállítóhelyen.

Pécs első magángalériája, az 1989 tavaszán megnyílt Parti Galéria az elmúlt évtizedek során több száz rangos és újszerű kiállítással jelentkezett. A nehézségek őket sem kerülték el, mégis, amikor baj volt, sokak segítségére siettek. Rendeztek jótékonysági kiállítást művészek javára, alkotók beteg gyermekének támogatására, sőt, annak is kezdeményezői voltak, hogy az utókor méltóképpen őrizhesse meg egy-egy jeles pécsi személyiség emlékét.

Most Szabad műtárgypiac III. című kiállításukkal a galéria korábbi munkatársának szeretnének támaszai lenni a bajban. Keller Ágnes és Dobány Sándor keramikusművész leánya, a középiskolás Elma egészsége rendült meg váratlanul: egy műtétet követően megbénult. Az elmúlt hetekben már sok jó szándékú adakozó segített a családnak, így Elmán egy német klinika specialistái elvégeztek egy fontos beavatkozást. A műtét sikerült, s az orvosok bizakodnak: újra lábra állhat a kislány. Ő pedig óriási akaraterővel, rendkívül fegyelmezetten küzd. Persze, a teljes gyógyulásig még hosszú rehabilitáció is vár rá.

Ennek anyagi hátteréhez nyújt segítséget most a Parti Galéria azzal, hogy a velük kapcsolatban álló, az elmúlt több mint két évtizedben kiállítóként náluk megfordult képző- és iparművészek alkotásaiból rendeznek csoportos bemutatót. Hazai és külföldi művészek folyamatosan ajánlják fel, s küldik el műveiket a pécsi galériába, ahol festmények, grafikák, szobrok, kerámia- és porcelánalkotások, valamint üveg-, tűzzománc, fa-, fém-, kő- és textilmunkák lesznek fél áron megvásárolhatók május 10-26. között, hétfőtől vasárnapig 10-18 óráig. Az alkotások a galéria facebook oldalán is megtekinthetők: www.facebook.com/parti.galeria, érdeklődni e-mailen ([email protected]) és telefonon (30/478-9899) is lehet.

A jótékonysági kiállítást, melynek fővédnöke Páva Zsolt, Pécs polgármestere Marsalkó Péter fotóművész nyitott meg a Mária utca 1-ben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő