GALÉRIA: Megnéztük magunknak Pécs egyik legkedveltebb fotópontját, a Flóra-pihenőt!

Hirdetés

Pécs szerencsés földrajzi adottságainak, magasra épült nevezetességeinek hála több olyan pont van a városban, ahonnan csodás látkép tárul a lefelé tekintő helyi kalandorok és turisták elé. Ilyen például a Mecsek 404 méter magas csúcsánál található Flóra-pihenő. Ha mindig azon gondolkoztál, hol készülnek a Facebook-ismerőseid hintás, magasban láblógatós, távolba merengős profilképei, mutatjuk! 

A kilátóhoz az egykori vidámpark kerítése mellett sétálhatunk fel, mely helyszínre gyalog, autóval, de tömegközlekedéssel, vagy a mecseki kisvasúttal is könnyűszerrel eljuthatunk. A csupán néhány perces út a terméskőből felállított pihenőig nem túl megerőltető, szerintünk szinte bárki számára teljesíthető. Ráadásul több padon is ejtőzhetnek túra közben azok, akik mégis nehezen veszik az enyhe lejtő akadályát.

Ott jártunkkor fiatal párocskával, kisgyermekes családdal, csendben olvasgatókkal, nyugdíjas házaspárral, de hobbifutóval is találkoztunk többek között. Vagyis még hétköznap, kora délután is nagyon népszerű a mecseki lankákra páratlan kilátást biztosító kőépület, valamint az innen induló Vaszari Gyula sétány, és az ismeretlen által elhelyezett, a közösségi médiából is jól ismert hinta.

Hogy mi látható a kilátóból? Többek között Mecsekszabolcs, a felülről döbbenetes látványt nyújtó Karolina-külfejtés, a Gróf Széchenyi István-akna és a hozzá tartozó víztorony.

Mi magunk is kipróbáltuk a hintát!

Néhány érdekesség…

A pihenőnek otthont adó Bertalan-szikla formája bizonyos szögből nézve megtévesztésig hasonlít egy székre, így régebben Bányaszékként is emlegették a helyiek. Tetején már 1894-ben állt egy menedékház, amit Zellerin Mátyás épített, de az 1909-es tomboló vihar szinte a földdel tette egyenlővé. Két évvel később Hamerli József helyreállította a romokat: terméskőből rakatott szilárd alapot, a régi forma megőrzésével pedig kilátóvá formálta a fatetős építményt – amit elkészülte után az édesanyja tiszteletére Flóra-pihenőnek keresztelt. A következő felújításra majdnem száz év múlva került sor. 1984-ben még hiányoztak a fából készült részek, de 2007-re már az eredeti állapotot állították vissza azzal az apró különbséggel, hogy a lépcső fakorlátjai hiányoznak.

Hirdetés