A pécsi hajléktalanok ellátásáért felelős Támasz Alapítvány különleges programot indított: a cél, hogy a fedél nélkül élőknek napi rutinjukká váljon a munka. Kertészetet tanulhatnak, majd gazdálkodni kezdhetnek.
Összesen negyven pécsi hajléktalan van benne abban a programban, amelynek második lépcsője éppen a napokban indult.
– A Támasz Alapítványnak régóta van kertészeti gazdálkodásra alkalmas területe Pellérden, s arra gondoltunk, ez megfelelő terület lehet a pécsi hajléktalanoknak arra, hogy kipróbálják magukat a munka világában is – mondja Selényi Zoltán projektmenedzser a szervezetnél.
Az uniós programnak hála, két éven át taníthatják meg hajléktalanoknak a gazdálkodást, nyújthatnak számukra OKJ-s képzéseket.
– Az első ütemben húsz főt tudtunk bevonni, közülük tizenkilenc sikeres vizsgát is tett, s hivatalosan is ezüstkalászos gazda lett. A napokban induló második ütemben pedig további húsz hajléktalanból képzünk mezőgazdasági munkást – magyarázza Selényi Zoltán, projektmenedzser.
A program legnagyobb előnye – a szakma szerzésén túl -, hogy kizökkennek addigi életükből, újra megtapasztalják, hogy érdemes dolgozni.
– Nagyon sok hajléktalan számára az a legrosszabb, hogy céltalanul, ötletszerűen működik az életük. A programmal viszont értelmet adunk mindennapjaiknak – mondta Selényi.
Megjegyezte ugyanakkor, az eddigi uniós programok rákfenéje, hogy nincs egymásra épülés a projektek között; például akikkel elkezdenek egy előremutató folyamatot, azzal nem tudnak más programok segítségével tovább lépni. Hozzátette: bízik benne, hogy mindez megváltozik 2014 és 2020 között.
Pellérdre bizonyára autóbusszal jutnak ki,de lehet,hogy a Támasznak van gépjárműve is.
Ha jól értem, akkor ez egy uniós program, -ill. az ilyen programoknak van egy olyan “része” is,amelyben pl. az utaztatás költsége is elszámolható. (kb. a program működtetési költsége)
Hogyan jutnak ki Pellérdre?
Szilvia!
Nyilván azok élnek a felkínált lehetőséggel, akiket nem elégít ki az egész napos kannásbor vedelés.
Kár, hogy ez a program a hajleszek többségét nem érinti. Ők az utcán megdöglenek, a hűvösre vagy a nyomorszállókra kerülnek, a kormány embertelen döntései miatt.
Nagyon szép feladat , okos volt aki kitalálta ! Az önbecsülésük is nagyobb lesz !