Gázkészülékek: Mit tegyünk?

A jövőben a gázkészülékek kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálatának elvégzéséért a felhasználókat semmilyen költség nem terheli, annak díját teljes mértékben a szolgáltatónak kell állnia – jelentették be a minap. Utánajártunk, mi lesz a mi dolgunk.

Csak idén több száz esetben kellett a tűzoltóknak gázkészülékek meghibásodása miatt kivonulniuk, ráadásul sok esetben történt szén-monoxid mérgezés, haláleset is rosszul működő készülék miatt. A kormány ezért döntött úgy, hogy november 20-tól módosítja a gázkészülékek felülvizsgálatáról szóló miniszteri rendeletet.

A Magyar Közlönyben megjelent szabály szerint a kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálat díját a szolgáltató (Pécs esetében az Eon) fogja viselni és azt nem háríthatja át a felhasználókra.

Kocsis Szilárd

– A pécsieknek be kell jelenteniük a gáz-csatlakozóvezeték és -készülék üzembe helyezésének idejét, s meg kell rendelni a felülvizsgálatot a szolgáltatótól. Az általuk kiküldött gázszerelő ez alapján végzi el a felülvizsgálatot – értelmezte lapunknak a szabályokat Kovács Imre gázszerelő.

Egyelőre év végéig az 1981 előtti vagy ismeretlen időpontban beszerelt gázberendezések tulajdonosaira vonatkozik a bejelentési kötelezettség, az Eonnak pedig jövő év szeptember végéig kell elvégeznie a beavatkozást. A további felülvizsgálatok időpontja a fogyasztásmérő berendezések 10 évente kötelező cseréjéhez igazodik.

Az 1981 után üzembe helyezett készülékeknél már az első felülvizsgálat időpontja is a mérőberendezés cseréjéhez igazodik, tehát akkor intézkedik az Eon, ha gázórát cserél. Viszont: nem kell elvégeztetni a felülvizsgálatot, ha az ingatlantulajdonos 10 évnél nem régebbi jegyzőkönyvvel igazolja a műszaki biztonsági felülvizsgálat elvégeztetésének tényét.

Az ellenőrzéseknél a vizsgálatról jegyzőkönyv készül, a hibák javítását, a készülékek esetleges cseréjét ennek alapján kell elvégeztetni; ennek költsége persze már a fogyasztót terheli.

Lapunk kereste az Eont annak kapcsán, hogy pontosan hogyan néz majd ki az ellenőrzés, hogyan kell bejelenteni a munka megrendelését. Egyelőre a cég a részleteket illetően nem reagált, mert, mint közölték, „jelenleg a szöveg értelmezése zajlik”.

[box title=”Ha palackos, ha társasház…” box_color=”#6e78fc”]Ha valaki nem vezetékes, hanem palackos, tartályos gázt használ, a gázkészüléket öt évente kell ellenőriztetnie, míg a csatlakozókat tíz esztendőnként – saját költségére. Az első ellenőrzésre a 1981. január 1. előtt, vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezett berendezés vagy csatlakozóvezeték esetében 2015. december 31-ig; az 1981. január 1. és 1993. december 31. közötti időszakban üzembe helyezett esetében 2016. december 31-ig; az 1994. január 1. és 2003. december 31. közötti időszakban üzembe helyezett esetében 2017. december 31-ig; a 2004. január 1. után üzembe helyezett esetében 2018. december 31-ig kell ellenőriztetni. A rendeletet lapunk úgy értelmezi, hogy a társasházban élőknek tízévente kell ellenőriztetniük a vezetékeket, s ugyanakkor az összes gázkészüléket – jellemzően a lakásokban a tűzhelyeket. Mindaddig nincs dolguk, amíg nem telt el tíz év az utolsó vezeték-ellenőrzés óta. Ha igen, 2015 végéig kell megrendelni az ellenőrzést értelmezésünk szerint.[/box]
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Nekem ez még mindig nem világos,,,akkor most be kell jelenteni,vagy nem…vagy amikor jönnek órát cserélni megcsinálják az ellenőrzést,minden előzetes bejelentés nélkül. Illetve a szolgáltató értesit,hogy jön órát cserélni és akkor vizsgálódik?

Comments are closed.