Gázos ügyletek: érdemes várni

Több változást is megél idén a gázkészülékek kötelező szabályozásával kapcsolatos jogszabály. A legújabb, immár véglegesnek tűnő módosítás szerint minden költséget a szolgáltató áll. Az E.on ugyanakkor még elemzi az ősszel elkészülő rendeletet, mielőtt bármit is mondana.

– Már hallottam a módosításról, éppen ezért nem kapkodok. Nyár elején kértem már árajánlatot: a családi házamra, két készülékre 11 ezer forintba kerülne a felülvizsgálat. Ha viszont majd az E.on fizet helyettem, természetesen kivárom a rendeletet – mondja a régi Kertvárosban élő Jakab Attila.

Rajta kívül sok gázkészülék-tulajdonos kivárásra játszik, ezt a hitelesített szerelők is megerősítették lapunknak.

– Nagyjából hatszáz lakásra volt megrendelésem még a nyáron, de lemondták a munkát, amikor kiderült, hogy a szolgáltatónak kell gondoskodnia az ellenőrzésekről. Családi ház esetén tízezer, panellakásnál, ahol csak tűzhely van, négyezer forintos vizsgálatról van szó. Mindenesetre bízunk benne, hogy a rendelet megalkotása után kitisztul minden, s a szolgáltató is számít ránk mint alvállalkozókra – mondja Kocsis Szilárd gázszerelő (felső képünkön).

Ha kormol, elalszik, nem szabad várni semmire!

A kormány a nyáron döntött arról, hogy a gázvezetékek és berendezések műszaki biztonsági felülvizsgálata a fogyasztók számára ingyenessé válik még idén. A műszaki biztonsági felülvizsgálat díja a földgázelosztót terheli, és azt a földgázelosztó költségként nem számolhatja el. A határidők tekintetében a régi, 1981 előtt üzembe helyezett készülékeknél jövő év vége, a többinél 2016 vége lesz a tervek szerint.

– Úgy tudjuk, szeptember 30-ig kell elkészülnie a rendeletnek, így mi is azt javasoljuk a fogyasztóinknak, hogy – hacsak nincs probléma a készülékkel – várjanak ki. Egyelőre mi sem tudjuk pontosan, hogy mi lesz a feladatunk, milyen határidőkkel kell dolgoznunk, de természetesen állunk elébe a döntésnek – mondja már Varga Ivett az E.on kommunikációs munkatársa.

Nagy Emil, a pécsi Jókai Lakásszövetkezet elnöke a minap a pesti országos szövetségnél arról értesült, hogy a kormány a tervek szerint kompenzálja majd azokat, akik már gondoskodtak a felülvizsgálatról. Így már csak emiatt is érdemes megőrizni a számlákat, tanúsítványt azoknak, akik már ellenőriztették a készüléket.

– Amíg nem jelenik meg az új rendelet, mi is azt javasoljuk a közös képviselőknek, hogy ne rendeljenek meg ellenőrzéseket. Októberre ugyanis minden kiderül, onnantól pedig a szolgáltató dolga és felelőssége lesz a felülvizsgálat – tanácsolta Nagy.

Az biztos, hogy a gázkészülékek vizsgálatát csak képesítéssel rendelkező szerelő végezheti.
A munkafolyamat a tűzhely, konvektor, kazán és a komplett vezetékrendszer ellenőrzéséből áll. A szerelőnek jegyzőkönyvet kell készítenie a vizsgált gázkazán állapotáról. A gázkészülékek vizsgálata során azt nézik meg a szakemberek, hogy például a készülék jól szellőzik-e, működik-e benne a biztonsági szelep, azaz lekapcsol-e, ha már nem ég a gázláng.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés