5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálGulyás: december 9-én dönthet a kormány a karácsonyról

Gulyás: december 9-én dönthet a kormány a karácsonyról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni, többek között azért, hogy a nagyobb családok is összejöhessenek az ünnepekre – írja a Telex.

Az országgyűlés igazságügyi bizottsága kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter éves beszámolóját hallgatta meg, a beszéd után pedig a miniszter válaszolt a bizottság tagjainak kérdéseire is. A járványhelyzet kapcsán az MSZP-s Varga László kérdésére elmondta, hogy a járvány tetőzésére „számtalan” mérés van: egyik december 2-ra, egy másik január végére teszi.

Mint mondta, nagyjából tehát decemberre és januárra várható a tetőzés, de bíznak benne, hogy akkortájt lesz már lesz vakcina, így pedig elmaradhat a harmadik hullám.

Gulyás elmondta, hogy a karácsonyról a következő héten döntenek majd, várhatóan december 9-én, a szerdai kormányülésen.

Úgy fogalmazott, hogy „az idei karácsony nem lesz olyan, mint az eddigiek”, de személyes véleménye szerint a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni, például azért hogy a nagyobb családok is összejöhessenek az ünnepekre, és hogy megkönnyítsék a beutazást erre az időszakra.

A bizottság tagjai Gulyást kérdezték még Demeter Szilárdról és arról is, hogy változtatnak-e még a választási törvényről. A miniszter válaszai ezekre a kérdésekre itt olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő