Gyerekkoruk óta imádnak legózni, most Pécsett is kiállították műveiket

Hirdetés

Felkl János és Falusi Zoltán nem mindennapi kiállítását néztem meg a minap barátaimmal. Ugyan ottjártunkkor többségben voltak a kisgyermekes szülők, a két legóimádó férfi az idősebb korosztálynak is bőven tudott izgalmasat mondani, mutatni. 

A több ezer kockából álló terepasztalok, gombnyomásra működő vonatok és apró, mozgó részletek között akár több órát is simán eltölthetett az, aki minden kis bábut és jelenetet alaposan szemügyre akart venni.

Mint a kiállítás szervezői kérdésemre elmondták, a legóinstallációk között ugyan akadt néhány gyári készlet is, de a legtöbb az ő fantáziájuk gyümölcse, teljesen egyedi tervezésű. Elárulták, hogy a nagyobb épületeket és tárgyakat csak ilyenkor állítják össze, egyébként dobozokban várják – ugyan nem kockára szedve, de kisebb blokkokban – a következő „szereplést”. Hangsúlyozták, hogy a modern, városi jelenetek esetében például olyan üzleteket és logókat csempésznek bele az alkotásokba, melyeket a látogatók ismernek, naponta találkoznak velük. A gyerekek kedvéért pedig mesefigurákat, szuperhősöket is beépítenek a hétköznapi helyszínekbe.

Batman, a Simpson család és Mézi is együtt szurkolnak például a focimeccsen összegyűlt „civilekkel”

Megtudtuk azt is, hogy a modern időket bemutató terepasztalok minden kiállítás alkalmával változnak egy kicsit, nem feltétlenül ugyanolyan formában, vagy ugyanarra a helyre kerülnek fel mindig a kis figurák, sőt a kockaépületek sem. Ez a változatosság egyébként az építőket is gyönyörködteti.

A szokásos, „miért pont a legó” típusú kérdésre egyszerű választ adott Felkl János: azért, mert jó. Hozzátette, gyerekkorukban szerették meg ezt a kreatív építőjátékot, azóta csinálják.

Volt itt római jelenet, legósárkány varázslólovassal a hátán, az Ezeréves Sólyom, a Jóbarátok kávézója, de nagyvárosokban mozgó vonatok is.

Mutatjuk galériánkat: 

Róma: legóból megépített valódi makett 
A Kocka Kuckó tulajdonosa eladásra is kínált figurákat, szetteket a kiállításon
Gombnyomásra mozogni kezdtek a jelenetek egyes részei

Hirdetés