Nő gyilkolt Pécsen

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte jogerős döntésével csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla azt az ötvenegy éves, a vádirat szerint alkohol- és gyógyszerfüggő nőt, aki 2013 decemberében késsel meggyilkolta szomszédját. A nő legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

A Pécsi Ítélőtábla Makai Lajos vezette büntetőtanácsa döntésével helybenhagyta a Pécsi Törvényszék korábbi nem jogerős ítéletét. E szerint nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, elhárításra idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélték el a vádlottat.

A vádirat szerint az ötvenegy éves, alkoholista és gyógyszerfüggő nő és a sértett, idős hölgy egymással szomszédos ingatlanban laktak Pécsen. Az egyedül élő sértettet a vádlott 2013. december másodikán délelőtt kereste fel, majd anyagi nehézségei miatt elhatározta, hogy a sértettől készpénzt, illetve értéktárgyakat szerez meg.

A bűncselekmény során dulakodni kezdtek, majd a vádlott magához vett egy konyhakést, amellyel több alkalommal nyakát szúrta meg; az idős nő a sérülések következtében meghalt; a vádirat szerint az azonnali szakszerű orvosi ellátást sem menthette volna meg életét.

A vádlott a helyszínről elvitte a sértett 9500 forintját, kitépte a fülbevalóját, ujjairól lehúzta aranygyűrűit. Az összesen 104 ezer forint értékű ékszereket később 8 ezer forintért eladta.

Az esetről ITT írtunk korábban.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés