7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs Aktuál40 év múlva szabadulhat

40 év múlva szabadulhat

lábady, melinda u. gyilkosság1

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 106 késszúrással megölte volt házastársát, valamint 9 késszúrással megsebezte annak élettársát a baranyai megyeszékhelyen egy panelépület lépcsőházában tavaly májusban.

lábady, melinda u. gyilkosság2

Az Antal Gábor tanácsvezető bíró által ismertetett tényállás szerint tett elkövetésekor 43 éves Lábadi Norbert 2013. május 23-án reggel hét óra körül Pécsett egy kertvárosi liftes panel lakóház lépcsőházában egy késsel okozott halálos sérüléseket volt feleségének, s ejtett sebeket annak élettársán utóbbi otthonának bejáratánál.

[box title=”Dicsekedett sírhelyével”]- Annyira elszánt volt, annyira készült a saját halálára, hogy sírhelyet vásárolt magának és még a temetésével járó költségeket is elrendezte – mondta az egyik tanú korábban, akit Budapestről idéztek be a Pécsi Törvényszékre. Lábadi Norbert még fényképeket is készített a temetőben és mutogatta azt, hogy már mindent elintézett magának, lévén ő készen áll az öngyilkosságra.[/box]

A vádlott a támadás napján határozta el, hogy felkeresi a nőt, s megöli. A lépcsőházban várakozott, majd miután a sértettek kijöttek otthonukból, először a férfit, majd a nőt szúrta meg több alkalommal. Az élettárs megpróbált párja segítségére sietni, de a vádlott ismételten több alkalommal megszúrta, majd ezt követően tovább késelte a földön fekvő nőt.

Nem tudta megemészteni, hogy felesége nem mellette döntött...
Nem tudta megemészteni, hogy felesége nem mellette döntött…

A korábban állatorvosként dolgozó vádlott a volt feleségét összesen 106 alkalommal sebezte meg, a szúrások az egész testét érték. Az orvosi szakvélemény szerint a nő várandós volt, de a mentők kiérkezésekor már egyikük életét sem tudták megmenteni. A férfi volt feleségének élettársán 9 szúrt sebet ejtett, melyek a fejét, nyakát és mellkasát érték. A sérülések 8 napon túl gyógyulóak voltak.

[box title=”Így látta az élettárs”]- Soha nem fogom elfelejteni a rugós kés csattanását, ahogy nyílik, majd ahogy átszúrja a számat. Átvágta az idegeket, ezért a mai napig kifolyik a számból a leves – mondta korábban lapunknak Patkó Árpád. Gabi és Árpi 25 éve szerettek egymásba, később külön utakon jártak, de néhány éve ismét találkoztak, úgy érezték, semmi sem állhat közéjük. – Boldogok voltunk, együtt akartunk megöregedni. Nem tartottam a volt férjétől, tudtam, hogy többször zaklatta, az megfordult a fejemben, hogy esetleg megver egyszer, de erre nem számítottam – mesélte megtörten. A férfi már túl későn tudott segítséget hívni, az egyik lakó légpuskával indult a dühöngő állatorvos ellen, de már csak Gabi vérbe fagyott holttestét találták az ajtó előtt.[/box]

A vádlottat a rendőrség saját lakásán, késő délután fogta el tettének elkövetése napján. A férfi az intézkedéskor gázpisztollyal támadt az őt elfogó civil ruhás rendőrökre; több lövés leadására is kísérletet tett, de fegyver nem sült el, a rendőrök ezt követően teperték le, s bilincselték meg.

Itt történt a gyilkosság
Itt történt a gyilkosság

Antal Gábor tanácsvezető bíró a tényállás felolvasásakor elmondta, a vádlott nagy számú gyógyszert vett be tettének elkövetése előtt, ám mindez nem befolyásolta ítélőképességét. A bűncselekményt előre kitervelten követte el volt feleségével szemben, mondta el Antal Gábor. Ezt valószínűsíti, illetve bizonyítja, hogy a vádlottnál emberi élet kioltására alkalmas eszköz volt, hogy napokkal tette előtt gyilkossággal fenyegetőzött, hogy a helyszín és az időpont alkalmas volt a gyilkossághoz, s a vádlott megrendelte saját sírhelyét is.

A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságot az bizonyítja, tette hozzá a bíró, hogy a nő hevesen védekezett, a biztos halálhoz vezető út legszörnyűbb perceit járta végig, a vádlott pedig emberi mivoltából kivetkőzve végezte el cselekményét.

A Pécsi Törvényszék Antal Gábor vezette tanácsa a férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, hivatalos személy elleni erőszak miatt mondta ki bűnösnek, s életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Lábadi Norbertet. A nem jogerős ítélet szerint a vádlott legkorábban 40 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, súlyosbító körülményként a halmazati bűncselekményt, s hogy volt hozzátartozó sérelmére követte el a gyilkosságot, illetve, hogy a nyomozás során nem tártak fel sértetti ráhatást, provokációt a tettre; mindezt alapozta meg, hogy a vádlott tettét megelőzően már törvényesen elvált a meggyilkolt nőtől.

Az ügyész a vádlott feltételes szabadságra helyezésének lehetőségéből való kizárását, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő