Gyilkos köveket hajigálnak a pécsi szerelmesek

Veszélyes szokás kezd divatba jönni a szerelmes pécsi fiatalok körében. Üzenetekkel és nevekkel teleírt köveket hajigálnak le a havihegyről. Az új módi igen kockázatos, hiszen a sziklák alatt lakóházak vannak.

Évi és Laci örökké, Baráti szerelmi kapocs, Kívánlak Kitti – ilyen és ehhez hasonló üzenetek vannak azokon kődarabokon, amelyeket a havihegyi szikla környékéről a Hegyalja utca felé dobálnak le.

A lakók mér egy ideje megelégelték a rájuk leselkedő veszélyt, többször tettek bejelentést a rendőrségen, de a dobálókat még egyszer sem sikerült tetten érni.

– Valamelyik nap dolgoztam a kertben, a fejem mellett süvített egy kő. Zsuzsi és Béla dobhatta, legalábbis ez volt ráírva. Gondolom, hogy nem engem céloztak meg, de akkor is felháborító ez a felelőtlenség – mondta lapunknak a 73 éves Kiss Mihályné.

havihegy (1)
Innen dobálják le a köveket a fiatalok

Fiatalok szerint a lakatfal már uncsi, most ez a menő. Az ottjártunkkor a hegyen üldögélő fiatalok többsége azt állította, hogy ő még nem dobott követ, de már hallott az új szokásról. Csak egy társaság ismerte el, hogy szoktak dobálózni.

– Nem nagy kövek ezek, csak ide dobjuk a szikla alá, nem kell aggódni, ott úgy sem lakik senki – mondta az egyik lány, aki saját bevallása szerint legutóbb egy hete hajított le egy darabot új szerelmével.

havihegyi kövek
Életveszélyes szerelmes üzenetek

– Hozzánk még nem érkezett ilyen jellegű bejelentés – mondta lapunknak Lóczi Szidonia, a Biokom pr-menedzsere. A rendőrséget is megkerestük az ügyben, ám a lakók állításával szemben azt közölték, hogy hozzájuk sem érkezett még bejelentés. Eddig tehát csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj, hiszen ha egy ilyen kő valakit eltalál, az könnyen halálos sérülést is okozhat.

Hirdetés