11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖlt majd csicskáztatott is?

Ölt majd csicskáztatott is?

Térdeljetek le, le****, meg****** titeket – ezekkel a szavakkal alázta és csicskáztatta zárkatársait T. Lajos a pécsi börtönben – derült ki az ügy tárgyalásán. A bíróság korábban 10 év fegyházra ítélte, ám ezt a döntést a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte. A férfit gyilkossággal is vádolják, ám ezt az ügyet is újra kell tárgyalni.

T. Lajos (23) igazi gonosztevőnek számít, korábban már rablásért és egyéb erőszakos bűncselekményekért ült börtönben. Jelenleg szintén egy rablás és egy pécsbányai gyilkosság ügyében van előzetes letartóztatásban. Ez utóbbiban életfogytiglani fegyházra ítélte a bíróság, de az ügyben eljárásjogi hiba merült fel, ezért azt újra kell tárgyalni a Pécsi Törvényszéken.

T. Lajos másik, immár a börtönben elkövetett ügyében szintén új eljárás lesz. A csicsáztatási ügyben a vádirat szerint cellatársait válogatott borzalmak eltűrésére kényszerítette. Két férfit először csak arra kényszerítette, hogy mossanak és takarítsanak helyette, ha ezt nem tették, megverte és órákra bezárta őket a WC-be. Lajos az étkezéseknél elvette a két férfi húsadagját is, miután jóllakott, rendszeresen bokszmeccset rendezett magának: a két férfinak, O. Lajosnak és P. Imrének egymást kellett ütnie.

A  cellában gyúrási lehetőség is volt, a vád szerint a kánikulai edzések közben ketten legyezték, utána pedig izzadt testét kellett végigmasszírozni. Lajos miután látta, hogy megalázhatja cellatársait, szexuális perverzióját is kiélte rajtuk. Éjszaka keltette fel az férfiakat, akikre ráparancsolt, hogy simogassák, vakargassák nemi szervét, miközben azt kiabálta: „Térdeljetek le, lesz…..k, meg…….k titeket!”

Az egyik csicskáztatott rab egy idő után megunta a bántalmazást, és szólt a börtönőröknek. Ezt követően a BV azonnal elkülönítette a rabokat és megtette a büntetőfeljelentést.

A korábbi tárgyaláson az is elhangzott, hogy két férfi közül egyiket annyira megviselte a megalázás, hogy öngyilkos lett. Információnk szerint az öngyilkosságot a férfi a szabadulása után követte el, egy kamion elé ugrott, amely halálra gázolta.

T. Lajost korábban két rendbeli szemérem elleni erőszakért, három rendbeli személyi szabadság megsértéséért és három rendbeli kényszerítésért és testi sértésért 10 év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Járásbíróság. Az tárgyalást azonban a bizonyítékok nem megfelelő  értékelése miatt elölről kell kezdeni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő