Hála a közösségi összefogásnak végre lesz ultrahanggépe a pécsi gyermekonkológiának

Közel két éve indult az az adománygyűjtés, amely most végre sikerrel zárulhatott: egy körülbelül 10 millió forintos ultrahangkészüléket vásárol majd a támogatók pénzéből a pécsi gyermekonkológia. Mint az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány munkatársától megtudtuk, jelenleg a fontos gép megrendelésén dolgoznak, így akár heteken belül használatba vehetik azt a pécsi doktorok.  

Négy megyéből – Baranyából, Somogyból, Tolnából, és Zalából – is érkeznek gyermekek a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológia Osztályára, hogy rákos megbetegedésüket kezeljék. Ez évente 30-40 új beteget jelent, akiknek nagy részén az osztály jól képzett szakemberei segíteni tudnak: közel 80 százalékuk elindul a gyógyulás útján, és megérheti a felnőttkort. Erről korábban ITT írtunk

Ottóffy Gábor adjunktus, a gyermekklinika onkohematológiai osztályának vezetője lapunknak korábban elmondta, eddig a klinika főépületében található ultrahangkészülékkel tudták megvizsgálni az osztályon kezelt kis betegeket, amire elsődlegesen súlyos állapotban lévő gyerekeknél van szükség. Ez, mint mondta, megoldható – hiszen kezdettől fogva így van -, de főként télen, esőben, vagy például csak tolószékben mozgatható kicsik esetében problémás, hiszen sokszor azt a pár száz métert sem könnyű megtenni velük. Kiemelte, természetesen nem arról van szó, hogy a gyerekeket így nem tudják megfelelően ellátni. Az eszköz azonban nagyon nagy segítséget jelent majd a mindennapjaikban.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés