Hirdetés

1,7 milliárd forint támogatást nyert el Pécs elektromos buszok beszerzésére, és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítésére. 

Páva Zsolt polgármester a beruházás kapcsán elmondta, hogy a közösségi közlekedésben jelenlévő, elöregedett, korszerűtlen és környezetszennyező járművek egy részét elektromos járművekre cserélik majd, első körben nyolc új jármű érkezik a városba.

Az Európa 2020 elnevezésű stratégia egyik célja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal csökkentsék. Ehhez a célhoz illeszkedve nyújtotta be Pécs önkormányzata a pályázatot.

– A szükséges háttértanulmányok elkészítése mellett a projekt két fő elemet tartalmaz: az elektromos buszok töltő-kiszolgáló infrastruktúrájának megépítését, illetve a buszok beszerzését. A járművek elektromos feltöltésére szolgáló infrastruktúra kiépítését már novemberben megkezdték a Tüke Busz telephelyén, a munkák várhatóan 2019 májusában fejeződhetnek be. A buszbeszerzés pedig hamarosan megindulhat – fejtette ki a polgármester.

Páva Zsolt hozzátette, a beszerzéssel a szolgáltatás minősége javul, miközben a járművek környezetkímélőbbek is lesznek.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét