Háromgyermekes család háza égett le Pécsett

Három gyermekével együtt kellett elhagynia otthonát annak a pécsi édesanyának, akinek háza múlt pénteken égett le. Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg. Most azonban segítségre szorulnak. 

Dénes Csilla két 12 éves és egy 14 éves gyermekével élt együtt a pécsi Erzsébet utcában. A család legnagyobb fia éppen iskolából ért haza, mikor arra lett figyelmes, hogy házuk tetőszerkezete lángokban áll. A gyermek berohant az égő épületbe, de szerencsére kisebb testvérei és édesanyja sem volt a házban. A fiú ezután értesítette a tűzoltóságot.

– A tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhetően a ház tetejének csak egy része égett le – mesélte a PécsMa.hu-nak az édesanya, Dénes Csilla. Az anyuka hozzátette: 14 éves fia azért kereste öccsét, mert azt hitte, előbb érkezett haza, mint ő. De szerencsére nem volt bent, mikor lángra kapott a ház teteje.

Mivel a család Erdélyből költözött Pécsre, nem él rokonuk a városban. Első körben a szomszédok ajánlották fel, hogy befogadják az édesanyát és három gyermekét. De a segítség gyorsan érkezett máshonnan is.

– Az egyik fiam egy tehetséggondozó programban vesz részt, ahonnan azonnali felajánlást  kaptunk a lakhatást illetően, most ott húztuk meg magunkat – mondta Dénes Csilla.

A ház tetejének bontását már hétfőn megkezdték, azonban a havazás miatt le kellett állni a munkálatokkal.

– Szerencsére a ruháinknak nem esett baja, ki tudtuk hozni a házból. Ugyanakkor a nappalink mennyezetét teljesen újra kell építeni, mert az tönkrement a tűzben. Valamint a nappali parkettáját is újra kell tenni, hiszen az oltás következtében az is átázott – mondta Dénes Csilla.

Aki segíteni szeretne a családnak, kérjük, a Pécsi Jótékony Nőegyletet keresse!

 

Hirdetés