Hazajönnek-e a Csontváry-képek? Mihez kezd egy fővárosi régész szakember Pécsen? Milyen kapcsolat van egyház és kultúra között? A Janus Pannonius Múzeum új igazgatója, a Harvard Egyetem egykori vendégkutatója, Csornay Boldizsár új utat adna a városi intézményeknek.
– Miért döntött úgy, hogy pályázik a JPM igazgatói posztjára? Nem érzi visszalépésnek a nagy szakmai múlttal rendelkező fővárosi intézmények vezetése után, hogy egy vidéki intézmény igazgatója legyen?
– Múzeumi ember vagyok, eddigi szakmai pályafutásom nagyobb részét kiemelkedő, országos múzeumokban töltöttem, tehát ez a terület igazán közel áll hozzám. Vezettem a Nemzeti Örökségvédelmi Központot is, ami új, műemlékes szempontokat hozott szakmai fejlődésembe. Nagyon izgat az a kulturális közeg, ami Pécsen a város fejlődésével párhuzamosan kialakult. A Janus Pannonius Múzeum széles feladatköre, valamint az intézményben rejlő fejlődés lehetősége az, ami annyira megfogott, hogy úgy gondoltam, a múzeum vezetése olyan kihívás, amelynek megpróbálok eleget tenni.
– Mennyi rálátása van a pécsi kulturális és művészeti életre? Budapestről mennyire lehetett nyomon követni az itteni eseményeket?
– Az EKF-program megvalósítása kapcsán közvetlenül is együtt dolgoztunk a pécsi kollégákkal még a Nemzeti Örökségvédelmi Központ színeiben. Mint régész és részben egyetemi múltú ember főképpen ezen a területen dolgozó kollégákat ismerem személyesen, mások mellett Visy Zsolt professzort is. Én elsősorban az élővé tehető kulturális örökség oldaláról közelítem meg a pécsi művészeti, szellemi életet. A világörökségi helyszínek ápolása, karbantartása éppen ezért nagyon fontos, közös feladat lehet a Zsolnay Kulturális Negyeddel, ugyanakkor természetesen tájékozódtam a többi területet illetően is. Az általában vett pécsi létnek, az itteni gazdasági életnek nagyon fontos tényezője a múzeum – ahogy a ZSKN is.
– Melyek a legfontosabb feladatok, teendők, amelyeket mindenképpen meg kell oldani a közeljövőben?
– Egy belső szervezeti fejlesztés mindenképpen szükséges. Biztosítani kell a minőségi munkához a megfelelő munkakörülményeket, fontos az elhasznált, leromlott ingatlanok kezelése, hasznosítása, ami már a hosszabb távú ingatlanfejlesztés része lesz. Továbbá lényegesnek tartom a társintézményekkel az együttműködés erősödését, így például a Zsolnay-negyeddel, a pécsi egyházmegyével és különösen az egyetemmel. A múzeumnak olyan fantasztikus képzőművészeti gyűjteményei vannak, amelyek már önmagukban is arra késztetnek, hogy az egyetemi művészeti képzés rájuk is támaszkodjon, de természetesen a régész képzésről sem lehet megfeledkezni. Városi léptékben gondolkodva az igazi kitörési pontot a turizmus fejlesztésében látom, amit az említett intézmények közös gondolkodásában, együttes erőfeszítésében lehet megvalósítani. Ugyan nem múzeumi feladat a hitélet támogatása, de a kulturális élet egyes elemei kikerülhetetlenül összefonódnak az egyház életével, annak kulturális kincseivel – főleg Pécsen.
– A múzeum gazdálkodása átkerült az önkormányzathoz, ami nyilván csökkenti az intézmény mozgásterét. Ezen a téren mi várható?
– Ennek természetesen nem örülök, de szerencsére ezt a lépést nem a városvezetés részéről megnyilvánuló negatív hozzáállásnak vagy érdektelenségnek, esetleg a múzeumtól való távolságtartásnak kell betudni, magasabb jogszabály miatt került rá sor. Ugyanakkor úgy v élem, hogy kisebb átszervezéssel visszanyerhető az önálló gazdálkodás, aminek alapvető feltétele, hogy az intézményi közalkalmazottak száma elérje a százat. százan dolgozzanak. A JPM-nél kisebb múzeumok is keresik a megoldást, néhány helyen sikerrel is.
– Mi a véleménye a Csontváry-képek budapesti kiállításáról? Mennyire valósak azok a félelmek, hogy nem kerülnek vissza Pécsre?
– Először én is megijedtem, de aztán Lázár János kijelentése megnyugtatott, hogy az alkotások visszakerülnek Pécsre. A gyűjtemény a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, ezért a város egy kicsit sarokba van szorítva, nem ő diktálja a feltételeket. A fővárosi tárlat ugyanakkor fontos Csontváry életművének közismertté tételében, így ha a képek újból Pécsen lesznek láthatók, akkor nyilván nagyobb érdeklődés övezi majd őket. A gyűjtemény korábbi, hetvenes évekbeli – gyengén sikerült – külföldi bemutatói miatt el lehetne gondolkodni azon, hogy újból megmutassuk Csontváryt a nagyvilágnak.
– Vannak-e tervei olyan nagyszabású kiállítások megrendezésére, mint amilyen például legutóbb a Leonardo-tárlat volt?
– Egy nagy volumenű tárlat előkészítése másfél-két évig tart. Időt kell szánni arra, hogy ne érdektelen kiállításokat rendezzünk, hanem elérjük, hogy – például – megfelelő látogatottságuk is legyen. Baranyában volt pár olyan bemutató, amelyen alig-alig voltak látogatók. Hirtelen, hűbelebalázs módjára belevágni egy nagyszabású elképzelésbe nem szabad. Ráadásul már elkészült az idei esztendőre vonatkozó éves múzeumi munkaterv, azt felrúgni egy új igazgató jöttével nem ildomos. Ennek ellenére vannak elképzeléseim, elsősorban az állandó kiállítások megújítására, valamint olyan tematikus kiállításokra vonatkozóan, amelyeket úgy tervezek több évre, hogy azok összefüggő sorozatot adjanak ki. A nagyobb vendégkiállítások időről időre történő befogadásának híve vagyok, még a nyolcvanas években én indítottam el a Szépművészeti Múzeum legelső vidéki vándorkiállítását Antik Művészet címen több mint fél tucat bemutatóhelyen. Egy olyan nagyszabású tárlat megrendezését, mint amilyen például a Leonardo-kiállítás volt, alaposan meg kell tervezni, és szakmai szempontból is biztos alapokra kell helyezni.
[su_box title=”Névjegy” box_color=”#7ad56f” title_color=”#000000″]Dr. Csornay Boldizsár 1960. november 25-én született. Az ELTE történelem-régészet szakán végzett 1985-ben, 1997-ben szerezte Ph. D.-fokozatát. 1999-ben 9, 2000-ben 8 hónapos tanulmányúton vett részt az egyik legpatinásabb amerikai egyetemen, a Harvardon. Dolgozott a Nemzeti Örökségvédelmi Központ igazgatójaként, legutóbb Forster Központ régészeti nagyberuházásokért felelős elnökhelyetteseként tevékenykedett. Nős, két gyermek édesapja.[/su_box]
Címlapképünk forrása: http://www.mnm-nok.gov.hu
