5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálDisznóölővel lőtt anyósára

Disznóölővel lőtt anyósára

A rendőrök több járőrautóval érkeztek meg a Szövetség utcába, azt követően, hogy délután 17 óra magasságában gyilkossági kísérlet történt az egyik házban.  Az elkövető szombaton belehalt sérüléseibe. 

Meghalt szombaton az a férfi, aki állatkábító eszközzel életveszélyes sérüléseket okozott az anyósának és magának pénteken Pécsett – tájékoztatott szombaton a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Popovic Dejan, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen pénteken elmondta, hogy adatok szerint egy 64 éves férfi egy családi vitát követően emelte rá egy, a sertések ölésére használatos eszközt a 82 éves anyósára.  A férfi fejbe lőtte a nőt, aki súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd magára is kezet emelt, és szintén a fején sérült meg életveszélyesen.

A két sérültet a mentők a helyszínről a kórházba szállították.  A rendőrség emberölési kísérlet gyanúja miatt indított eljárást.

IMG_7420

A disznóölő fegyver egy rúgóval működő eszköz, amely közelről tud csapást mérni az állat koponyára, miután a rugó nagy erővel lövi ki magából a töltényt.

Diszno_olo_puska_88047161379
Így néz ki az eszköz

 

Korábban írtuk:

Egyelőre meg nem erősített információk szerint jelenleg is tart a rendőrségi helyszínelés Kertvárosban, ahol egyes források szerint lövöldés történhetett.

Úgy tudjuk, hogy két ember megsebesült, ugyanakkor a környéken élők egyelőre nem tudják, hogy mi történt. A helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint a Szövetség utcánál három mentőautó várakozik, az utca felét pedig lezárták.

lövöldözés2

A helyszínen azt látni, hogy a rendőrök golyóálló mellényt is használhattak, kezükben ugyanis már látni a levetett mellényeket. A bűnügyi helyszínelők ezekben a percekben érkeztek meg a bűncselekmény helyszínére.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő