Határon túli magyarok mellett kardoskodik az LMP

Igen hatékonyan emelte fel a szavát az LMP az Európai Zöld Párt május végi tanácsülésén: a zöldek egységesen elfogadták Ungár Péter elnökségi tag határozati javaslatát a kisebbségek nyelvhasználati jogainak érdekében – közölte a párt sajtótájékoztatón.

A Lehet Más a Politika keddi sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt pécsi önkormányzati képviselő és Ungár Péter, az Európai Zöld Párt elnökségi tagja ismertette a nemzetközileg elfogadott javaslatot.

Ungár elmondta, először fordult elő az, hogy a párt ennyire egységesen kiállt egy javaslat mellett, ez az LMP sikere is egyben. De nem állnak meg, céljuk, hogy ezt az elfogadott javaslatot továbbvigyék más pártcsaládok felé is.

Szerinte a kisebbségeket illető jogszabályokkal semmi gond, minden államban rendben vannak, ám a gyakorlati megvalósításuk rengetegszer sérül. A javaslat a jogszabályok betartásának szigorú, rendszeres ellenőrzését kéri, erőteljesen kiáll a kisebbségek nyelvhasználati jogának biztosítása mellett.

lmp ungár
Ungár Péter szerint nagy eredményt értek el

Keresztes szerint a fő motiváció mindvégig a határon túli magyarok segítése volt, kiemelten a román és szlovák területen élőké. Az ottani helyi önkormányzatok ugyanis számos alkalommal és számos ponton sértették meg az őshonos magyar kisebbségeket megillető jogokat.

A pécsi képviselő példaként említette a székely zászló eltüntetését a közterekről, és a nyelvhasználat több formában történő korlátozását. Mint elmondta, uniós alapjog, hogy ahol a kisebbség jelenléte meghaladja a 20%-ot, ott biztosítania kell az önkormányzatnak az anyanyelven való oktatást az óvodától a középiskola végéig bezárólag. Ez számos erdélyi és felvidéki településen nem teljesül.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés