13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálHatpárti ellenzéki fórum 8-10 külsős érdeklődővel

Hatpárti ellenzéki fórum 8-10 külsős érdeklődővel

Alig 8-10 külsős, civil érdeklődő volt azon az ellenzéki fórumon, amelyet hat ellenzéki párt részvételével tartottak meg. A pécsi Értelmiségi Klub rendezvényén az MSZP-s rászólt a Momentumosra, a Kétfarkú Kutyapártos emlékeztette a jobbikost a zsidólistázásra, az MSZP-st pedig Gyurcsány őszödi beszédére. A jobbikos viszont azt mondta, hogy az O1G-vel a választókat köpték szembe. 

A rendezvényre több megyéből érkezett a 6 ellenzéki politikus, ám így is a párttagok, aktivistákon kívül mindössze 8-10-en lehettek azok, akik valóban külsősként érdeklődtek az esemény iránt.

A nagyatádi jobbikos Ander Balázs országgyűlési képviselő kevesellte is a létszámot, amikor éppen bezzeg-országozott és azt fejtegette, hogy szerinte Románia és Szlovákia is beelőzte hazánkat.

– El lehet ezen viccelődni, de számoljuk már meg, hogy mennyien vagyunk itt, a fórumon egy 150 ezres egyetemvárosban, egy megyeszékhelyen – mondta az elképesztően alacsony részvételre utalva. – Harmincan vagyunk. Akkor miről beszélünk? Meg egy-kettő beül majd ide meg oda, a Parlamentbe, meg az EP-be, de ez megélhetési politizálás. Ne csináljuk már, nekünk ezt a társadalmat kell megmenteni – fogalmazott.

A politikus is arra utalt, hogy az ellenzék hülyének nézte a választókat.

– Több kell az O1G-nél, mert az a választók szemen köpése és nettó hülyének nézése, a magyarok száját ezzel betömni nem lehet, értelmes szakpolitikára is szükség van. Ezt nem lehet megspórolni, ajtótól ajtóig kell menni, ott kell lennünk az emberek között – mondta harcosan.

A fórum elején pedig még azt is közölte: „Vigyünk be egy gyomrost a NER-nek, mert ha ők kapják meg a szavazatok többségét, akkor az tragikus lesz” – mondta a politikus, aki az ellenzéki összefogás pozitív hatásáról nem volt meggyőződve, mert szerinte ez taszító is lehet.

A Jobbikos természetesen keményen bírálta a kormányt, mert túl sok pénzt költ a munkahelyteremtésre, és nem a kkv-nak segít, a multicégekkel pedig egyfajta „disznóösszjáték van”.

A dunaújvárosi Szabó Zsolt a Párbeszéd részéről azt fejtegette, hogy vállt vállhoz vetve kell megdönteni a kormányt, ezen dolgoznak, és ezért is nagyszerű az MSZP-Párbeszéd összefogása. Van remény, még ki kell tartani egy kicsit – fogalmazott. A DK EP-listájának 5. helyén szereplő nagykanizsai Horváth Jácint úgy vélte: az Európai Unió még nincs kész, ezért nem tudott reagálni a válságra. Be kell fejezni, és létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat. Legyen egészségügyi minimum, és fel kell lépni a multikkal szemben, adót kell kivetni rájuk – vélekedett.

A komlói Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerint az unióban fel kellene számolni az egyenlőtlenséget, és az unió nincs felkészülve „ezekre” a populistákra. Szabadság és tolerancia – ha ezt szeretnénk, akkor rájuk kell szavazni – vélekedett.

A politikus még felidézte pártjának programját, vagyis azt, hogy európai minimálbért, minimálnyugdíjt és több közös szabályt kell létrehozni. Úgy látta, hogy Orbán Viktor kisebbségben lesz Európában, és ki is fogják utálni a Néppártból, nem lesz komolyan vehető erő Magyarország az Európai Unióban.

Egyébként Szakács beszédének egy pontján sértődötten rászólt a mellette nevetgélő, beszélgető Nemes Balázsra, a Momentum Mozgalom szóvivőjére és Martos G. Csongorra, a Kétfarkú Kutyapárt pécsi vezetőjére, mondván, nem akarja megzavarni őket.

Martos G. Csongor, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt helyi vezetője előbb elviccelte azt, hogy hány képviselőt juttatnak majd be az EP-be, ellenben nem sokkal később, amikor az összefogás került szóba, keményen odaszólt a DK-nak, az MSZP-nek és a Jobbiknak is.

– Nem vagyunk feledékenyek, nem felejtettük el a jobbikos zsidólistázást és azt sem, hogy az MSZP-nek volt egy olyan miniszterelnöke, aki három évig ült a sz..kupac tetején, hogy a sz..ból visszahozzák a kormányzást – utalt Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalására és a most a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére.

– Nem látjuk azt a programot, amire ez az összefogás várja a választók szavazatait, mi csak annyit látunk, hogy „váltsuk le Orbán Viktort”, de azt nem, hogy utána mi lesz – mondta a Kétfarkú helyi vezetője, aki a választások után újabb választást írna ki, miután az ellenzék helyreállította a demokráciát.

Nemes Balázs, a Momentum Mozgalom szóvivője, listás képviselőjelöltje szavaiból az derült ki, hogy szerinte a migráció kérdése gumicsont, álprobléma, senkit nem érdekel a Fideszen kívül, és nem ez a legfontosabb szerinte. Majd valamilyen közelebbről meg nem határozott statisztikára hivatkozva azt mondta, évente 35 ezer ember hal meg az egészségügyi rendszer elégtelen volta miatt, ezért az fontosabb. (Különben a jobbikos 24 ezer főről beszélt ugyanebben az összefüggésben.)

A tavaly még erőszakra buzdító, korábban melegek savval történő megdobálását helyénvalónak tartó politikus most arról beszélt, hogy „ki kell tolni a határokat, ki kell menni az utcára, ha ott letiltanak, akkor be kell vállalni a bírságot. A határokat ki kell tolni, ameddig lehet” – mondta.

Érdekesség, hogy amíg szinte minden felszólaló arra panaszkodott, hogy fideszes médiatúlsúly van, addig egyik helyi ellenzéki média képviselője, vagy annak tudósítója sem volt kíváncsi rájuk, pedig az Átlátszó.hu-nak, az RTL Klubnak, a Népszavának, a Magyar Narancsnak is van helyi tudósítója, vagy külsős munkatársa, valamint helyben két balliberálisoknak kedves portál is működik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő