Akár fegyverrel is várhatjuk a betörőt?

Hamarosan életbe lép az új Btk., amely komoly változásokat hoz az önvédelem és a magántulajdon védelmének területén. Ennek értelmében akár engedéllyel tartott lőfegyver is használható a betörőkkel szemben. Hamarosan mindenki felfegyverkezve fog járni az utcán?

hirdetés

Július 1-jén hatályba lépnek a Btk. új szabályozásai, amelyek többek között a jogos védelem és a megelőző jogos védelem területén hoznak változásokat. Eddig ugyanis sokszor előfordult, hogy a megtámadott személynek (is) börtönbe kellett vonulnia, hiszen a jogszabályok csak a szükséges védelmet engedték meg. Igaz, az utóbbi időben a bíróságok már jobban figyelembe vették, hogy védekezés közben egy személy nem feltétlenül van abban a helyzetben, hogy felmérje a szükséges erő mértékét.

– Az emberek többnyire azt hiszik, hogy jelenleg egy személy csak a támadással arányosan óvhatja meg magát. Ez egy közkeletű tévedés, a jog szerint ugyanis a szükségesség elve van érvényben, ami kicsit mást jelent. Egy példával élve: ha valaki késsel megtámad egy profi bokszolót, akkor előfordulhat, hogy egy ütés is megfelelő védekezést jelenthet. Ugyanakkor egy törékeny nő esetében könnyen elképzelhető, hogy csak fegyver segítségével tudja megóvni az életét – vázolta fel a jelenlegi helyzetet Herke Csongor, a PTE-ÁJK tanszékvezető egyetemi docense.

A Központi Statisztikai hivatal legfrissebb adatai alapján egyébként a pécsi kistérségben kicsivel több mint 400, személy elleni bűncselekmény történt egy év alatt, a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma pedig meghaladta a 3600-at. Ezzel a két adattal a baranyai megyeszékhely és szűken vett agglomerációja mindkét kategóriában az ország 8. legrosszabb helyén áll.

Az új Btk. azonban kimondja: a támadással járó kockázatot a támadónak kell viselnie, vonatkozzon az akár önvédelemre, vagy a magántulajdon védelmére. Eddig ugyanis könnyen előfordulhatott, hogy a védekezésre szoruló személy túllépte a szükségesség mértékét, és így neki is felelnie kellett a bíróság előtt.

A jogszabályok megváltoztatásához azonban szükség volt az Alaptörvény módosítására is, hiszen ez adja meg a büntetőjogi szabályozás kereteit. Az új alaptörvény V. cikke pedig kimondja: mindenkinek joga van a törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. Ez alapján alkották meg a Btk. új szabályozását a jogos védelem és a magántulajdon védelmére vonatkozóan.

A jogtalan támadást az új szabályok szerint sok esetben – például ha fegyveres behatolás történik egy épületbe – majd úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására irányult volna. Tehát a változás lényege az, hogy akár nem arányos eszközökkel is felléphetünk a támadóval szemben – így egy házunkba betörő személyt akár husánggal vagy késsel is elkergethetünk. A betörőknek pedig tisztában kell lenniük azzal, hogy akár az életüket is elveszíthetik egy „akció” során.

Ezek szerint arra biztatják az embereket, hogy júliustól késsel vagy baseballütővel járjanak az utcán? A szakértők szerint egyáltalán nem ez motiválta a változtatásokat, azok inkább prevenciós jellegűek. A cél az, hogy elriasszák a támadáson vagy betörésen gondolkozókat, nem pedig a fegyverviselés népszerűsítése.

  • Lajoska

    Jónak látom a gondolatot !Viszont minden legális fegyvertartót kötelezzenek a havi nem tévedés a havi egy alkalom lőgyakorlatra,és egyéb ismeretekre a használatra nem csak a vizsgán !Mert szerintem azok fognak hullani akik tartanak de azt se tudja hol kell kibiztosítani
    és miért kéne inkább vigyázni mint meglepődni!A nyolcadik kerületben laktam 13 évig, ott dolgoztam 25 évig ,tudni lehet kinek szabad hátat fordítani és kiben lehet megbízni.És igen hagy védjem meg amiért én megdolgoztam és én adóztam többszörösen !!!!

  • Tot István nyugalmazott rendörtiszt

    Na végre valami végre le lehet löni a sok mocskos cigányt aki betör . Én tuti lelövöm a ****t ha betör vagy sziven szurom a mocskos cigányát . Fuj utálom a fajtáját megölni mindet! Vesszen a cigány faj az emberiség söpredéke kiirtani mindet.

  • Szata

    Azért a negatív megjegyzéseket, mint pl a “mindenki felfegyverkezve fog járni az utcán” el kéne már hagyni. Tudom, hogy ez arra jó, hogy többen olvassák. Csak vannak olyan nem túl intelligens emberek, akik kötelességüknek érzik ezután, hogy fegyvert vagy fegyverként használható tárgyat tartsanak maguknál. Ahhoz, hogy valaki fegyvert tarthasson magánál, egy elég erős procedúrát kell végigmennie. Attól nem kell félni, hogy 10 millió embernek lesz szabályosan tartott lőfegyvere, mert még a rendőrnek is csak nagyon indokolt esetben engedik hazavinni a szolgálatiját. Aki meg papírok nélkül akar fegyvert tartani, az eddig is megtette és ezután is meg fogja tenni…

  • Sajt!

    Hallod Kedves Márk, Attól hogy engedélyezik ”magántulajdon védelmét…” ahogy te is mondtad , mért kell 1böl túlkomplikálni és ezt irni :Hamarosan mindenki felfegyverkezve fog járni az utcán?
    Ezt soha nem fogom megérteni hogy mire jó…..