12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletHiába segítenének, nem fogadják el

Hiába segítenének, nem fogadják el

Minden évben jönnek a fájó statisztikák: hányan vesztették életüket a hidegben, az utcákon? Hiába az enyhe tél, a hideg éjszakák évente több száz kihűléses halált okoznak országszerte. A rémisztő adatok ellenére is nehéz sok hajléktalant rávenni arra, hogy menedékhelyre, szállóra menjen a saját biztonsága érdekében.

Hogy egy teljes körképet kapjunk, több helyről is kértünk adatokat a kihűléses halálesetek számáról. A Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Tanszékén azt közölték, 2017 utolsó negyedévében két kihűléses esettel találkoztak.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai pedig a kihűléses halálesetekre vonatkozóan az előző évekre visszamenőleg a következőek:

– 2014-ben Baranya megyében 6-an,
– 2015-ben 5-en,
– 2016-ban pedig 8-an vesztették életüket.

Hajdú Krisztián, a pécsi Támasz Alapítvány szakmai vezetője szerint ugyanakkor nem a legzordabb időben halnak meg.

– Azt hihetnénk, hogy a tél közepén, a legnagyobb hidegben vesztik legtöbben az életüket, de sokéves tapasztalat, hogy inkább a késő őszi és kora tavaszi időszak a legveszélyesebb, mikor még a hajléktalanok nincsenek felkészülve a hideg éjszakákra, illetve a melegedő idő ellenére éjjel még mindig mínusz fokok vannak – mondta Hajdú, aki szerint meglepetésükre idén is ugyanakkora kihasználtsággal működnek a szállók, mint az előző években, holott szokatlanul enyhe az időjárás.

Egyre többen ismerik fel a szállók adta védelmet

– Ha szigorúan osztályoznék, háromféle hajléktalant tudnék megkülönböztetni: azokat, akik rendszeresen igénybe veszik az őket segítő intézmények szolgáltatásait, átmeneti szállón laknak. Vannak olyan hontalanok, akik csak az évben ebben az időszakában látogatják a szállókat és vannak azok, akik nem hajlandóak bemenni. Náluk már komplikáltabb a helyzet, ők sokszor mentális vagy alkohol problémákkal küszködnek. Mindig van valami ok, ami miatt nem hajlandóak segítséget kérni – bántják, lopják őket a szállón, ott szabályokat kell betartani, messze esik éppen tőle és nem szeretne gyalogolni, nem tud pénzért koldulni – vélekedett.

Elalszik és nem ébred fel

– A legtöbben nem is az utcán, inkább a fűtetlen, hideg kunyhókban hűlnek ki – ott nem találnak rájuk, nem látják őket. Az utcán lévőkre az utcai munkaszolgálat próbál figyelni. Sokszor nem is a nagyvárosokban esnek áldozatául a hidegnek, a szegényebb falvakban ugyanúgy előfordulnak ilyen esetek – tette hozzá.

Nyilvánvalóan az alkoholizmus is jelentős szerepet játszik a kihűléses haláloknál – ugyanis ha valaki kábultra issza magát és elaludhat a metsző hidegben, miközben józanul könnyen átvészelhetné az éjszakát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő