Hiába zárt be minden bánya, Pécs emlékszik rájuk és bányászváros marad

Ünnepélyes megemlékezést tartottak csütörtökön az Ágoston téren bányásznap alkalmából. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Péterffy Attila polgármester és Hoppál Péter, a térség országgyűlési képviselője.

Ahogyan azt többször is hangsúlyozták már – Pécs és a bányászat fogalma összefűződött. Hiába zártak be a bányák és nem történik kifejtés a Mecsekben, a baranyai megyeszékhely mindig is bányászváros marad – hangzott el a megemlékezésen, amit gitáros produkció, fúvószenekar és mazsorettek tettek színessé.

A központi bányásznapi ünnepségen Hoppál Péter kiemelte, a bányászattal kapcsolatban idén két kerek dátum is felötlik – az első az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése óta eltelt tíz év. Akkor az Ágoston tér köré számos eseményt szerveztek, így itt járván mindenki megismerhette a város bányászmúltját az emlékműveken keresztül.

– Száz éve annak, hogy a trianoni diktátum megszüntette a történelmi Magyarországot, Baranyát és Pécset az ország szélére lökte. A területének kétharmadát elcsatolták, a bányászati lelőhelyek kilencven százaléka elveszett. A megmaradt területek közül viszont a mecseki szénmedence kiemelkedett, az elveszített földek helyett a még meglévőkre fordult a figyelem – mondta.

Hoppál Péter az ünnepségen

Ahogy fogalmazott, a pécsi-mecseki bányászat ekkor kezdte meg felemelkedését, ilyen értelemben sikerült győztesként kiemelkednie a trianoni tragédiából.

– Fontos, hogy a kemény munkát ünnepnapok is kísérjék, ezért örömteli a december eleji Szent Borbála-hagyomány felélesztése a szeptember eleji hagyományos megemlékezések mellett – tette hozzá.

Péterffy Attila polgármester beszédében felhívta rá a figyelmet, az elmúlt években felmerült a mecseki bányászat újraélesztése, az uránbányák újranyitása. Viszont konkrét, objektív információkat azóta sem hallani, nincs tudomása senkinek bármilyen előrelépésről, a kérdés nincs kellőképpen megvizsgálva, eldöntve.

– Ennek ellenére a város soha nem szűnik majd meg bányászvárosnak lenni, ha a bányák ugyan nem is üzemelnek, a pécsiek nem felejtenek. A mindenkori városvezetésnek is kötelessége ápolni a bányászat emlékét – mondta.

Péterffy Attila polgármester

– Pécs jelentős része ebből az ágazatból fejlődött fel, a gazdaságát ez alapozta meg évtizedeken keresztül. Szomorú, hogy egyre kevesebben vagyunk ezeken a megemlékezéseken – mondta a politikus. – De nem felejtjük el azokat, akik felépítették ezt a várost, akik verejtéküket, vérüket és életüket adták Pécs felvirágzásáért. Nem felejtjük az egykori bányászok bátor kiállását sem néhány éve, amit már nyugdíjasként az utcán vívtak meg. Azt, hogy békésen demonstrálva védték meg jogaikat, a jussukat, amiért egy életen át dolgoztak.

– Kívánom, hogy jövőre ugyanitt, ugyanennyien tudjunk találkozni. Addig viszont, Pécs vezetőiként azon leszünk, hogy fejlesztéseink révén minél többen ismerjék meg a városnak eme arcát is – tette hozzá a városvezető.

Az ünnepség végén a város vezetése, a pártok frakciói, különféle szervezetek is elhelyezték koszorúikat.

Hirdetés