13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletHivatalos: Mikes Éva a dél-dunántúli gazdaságfejlesztési régió kormánybiztosa

Hivatalos: Mikes Éva a dél-dunántúli gazdaságfejlesztési régió kormánybiztosa

A Magyar Közlönyben megjelent a hír a négy nagy hazai gazdaságfejlesztési régiók kialakításáról, hivatalossá vált, hogy a dél-dunántúli régió élére az a Mikes Éva kerül, aki korábban Pécs alpolgármestereként is tevékenykedett.

Ahogyan azt korábban megírtuk, nem hivatalos értesülések alapján, a kormány gazdaságfejlesztési régiókat hozna létre, az új régiók létrehozása pedig azzal állhat összefüggésben, hogy a kormány, és főleg a kormányfő szűkítené azok körét, akikkel egy adott térség fejlesztési irányairól és igényeiről egyeztetni kell.

A Pécsi Stop a Szabad Pécsre hivatkozva írta meg, a közlöny szerint négy nagy régió jön majd létre a következő kormánybiztosokkal:

– északkelet-magyarországi, ide tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Palkovics László);

– északnyugat-magyarországi, ide Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Komárom-Esztergom megye tartozik (Navracsics Tibor);

– dél-alföldi, ahová Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyék tartoznak (Nemesi Pál);

– dél-dunántúli, ide pedig Baranya, Somogy és Tolna lett besorolva (Mikes Éva).

A kormánybiztosoknak feladata lesz figyelemmel kísérni a gazdaságfejlesztési zónájukat érintő fejlesztési koncepciókat, tervek előkészítését és végrehajtását.

Együtt kell működniük az érintett zónákban a gazdasági együttműködésben érintett, vagy az adott zónán belüli fejlesztésekhez csatlakozó régiók valamennyi állami, önkormányzati és gazdasági szereplőivel, civil szervezetekkel.

Az egyes tervek és koncepciók véleményezése körében a kormánybiztosoknak az adott zónán belüli felsőoktatási intézményekkel is együtt kell működniük.

A teljes cikket EZEN A LINKEN olvashatják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő