Nem csak Ausztriába mehetünk síelni!

A síelés drága mulatság, még akkor is, ha a szállástól a síbérletig mindent jó áron fogunk ki. A téli sportot haladó szinten űzők ráadásul itthon nem igazán tudnak kibontakozni. A kérdés csak az, hogy merre induljunk útnak, hogy viszonylag költséghatékonyan megússzuk a havas kikapcsolódást?

Ami a felszerelést illeti

Amennyiben valaki csak most döntötte el, hogy közelebbről megismerkedne a síeléssel, annak mindenképpen a bérlést javasoljuk, hiszen elképzelhető, hogy ezen a télen csatolja fel először és utoljára a léceket. Ám ha mégsem lenne így, és néhányszor már megjártuk a havas pályákat, akkor érdemes megfontolni egy nagyobb beruházást, és megvenni a felszerelést  – mondta Farkas Péter, a PVSK síszakosztályvezető-helyettese.

síelés

A bérlés ára egy hétre 15 000-30 000 forint körül van. Ez az összeg tartalmazza a síléc (9000-19 000), síbotok (1000), és a bakancs (4000-6000) kölcsönzését, nincs viszont még benne a szemüveg és bukósisak, ami néhány ezer forinttal megdobja az összköltséget.

Ahogy fentebb említettük, ha valaki rákapott erre a téli sportra, érdemes beruházni saját felszerelésre, elsősorban egy saját síbakancsra. Ez azért jó befektetés, mert idomul a lábunkhoz, vagyis a sajátunk lesz a legkényelmesebb. Egy új cipő ára igen változó, nagyjából 25 000 forinttól indul. Mindenesetre érdemes figyelni, mert akciókat is ki lehet fogni, mondjuk egy 80 ezres cipőt féláron.

A síruha ára – a bakancshoz hasonlóan – szintén minőségtől és márkától függ. Az egyik népszerű sportáruház saját márkás termékei között például már 8000 forintért találni női síkabátot, míg egy Columbia márkájú felöltő 50 000 forintba is kerülhet. Ugyanígy van ez a nadrágokkal, kesztyűkkel és szemüvegekkel. Mindezeket persze ismerőstől is kölcsön lehet kérni az első alkalomra, de érdemes sajátot vásárolni, előszörre esetleg az olcsóbb kategóriából. Egy saját síruha egy keményebb itthoni télben is hasznunkra válhat.

Hazai hóhelyzet

Idehaza a hóval elég csehül állunk, legalábbis nagyon ki vagyunk szolgáltatva az időjárás kénye-kedvének. Ennek ellenére a Misinán minden évben átlagosan 30 napig síelhetünk – tavaly 28 napon keresztül csúszhattunk rajta. A felvonó nem modern, a pályát pedig inkább a síelni tudó, gyakorolni vágyó embereknek ajánlják. Rendszeresen nincs kint oktató sem,  bár adott esetben, előre megbeszélt időpontban megoldható a segítség  – mondta Farkas Péter.

Idehaza az eplényi sípályát javasolja azoknak, akik most tanulnak síelni, vagy a másik véglet képviselői: már nagyon profik. Az eplényi aréna 7984 méter hosszú pályarendszerén 16 különböző útvonalon lehet hódolni a téli sportoknak. Egy négyórás felvonójegy 6000 forint, de ha a felszerelést is helyben akarjuk bérelni, akkor további 8000-9000 (naponta??) forinttal kell számolni. Szóval összességében akkor éri meg a kiruccanás, ha rendelkezünk saját cuccokkal.

Külföldre, jó áron: 

Horvátország – Bjelolasica

Magasság: 623 – 1340 m
Szintkülönbség: 717 m
Sípályák hossza : 5 km
Liftek száma: 6

Bjelolasica Horvátország olimpiai központja (Zágrábtól 120 km-re), így rendkívül jól kiépült, és a sízés mellett számtalan egyéb sport- és szórakozási lehetőség kínálkozik. A központból felvonó visz fel bennünket a hegyre, ahol a legkeményebb fekete mellett, kék és piros pályák is sorakoznak.

Pécstől autóval öt óra az út, úgyhogy nem kell nagyon sokat utaznunk.  Ugyan az Airbnb-n nem találtunk olyan szállásokat, amelyek kényelmes közelségben lennének a síterephez, de a Booking kínált olyan apartmanházat, ahol négyfős apartmanok adnak ki 110 000 forintért öt napra.

Bjelolasica
Bjelolasica

Bosznia-Hercegovina – Jahorina

Magasság: 1300 m – 1916 m
Szintkülönbség: 616 m
Sípályák hossza: 25 km
Liftek száma: 8

Jahorina az 1984-es téli olimpia egyik helyszíne volt, Szarajevótól 28 km-re fekszik. 1916 méter a legmagasabb pontja, 8 lift szolgálja ki a 25 kilométeres pályarendszert. Kicsit messzebb van, mint Bjelolasica, úgy hét órányira Pécstől, viszont az árak miatt megéri a hosszabb út, hiszen nagyjából 5700 forintért síelhetünk ott egész nap.

A szállások is igen jó áron vannak, az Airbnb-n február közepére már éjszakánkét 20.000 forintért találtunk hat fős apartmant, de a Bookingon is akad 180 ezerért ugyanerre az időszakra hat fős szállás.

Jahorina sí
Jahorina

Lengyelország – Zakopane

Pécsről 564 kilométerre van a lengyel Zakopane. A városban és a környéken rengeteg síelési lehetőséget találni. Az Ausztriában és más országokban már bevált rendszerként működő “ski-pass” errefelé nem hagyomány, ezért a különböző pályák többségén önálló jegy- és bérletrendszer van.

A bérletek ára nagyjából 30 000-40 000 forint körül mozog öt napra. Viszont itt már mesebeli szállást is találtunk az Airbnb-n hat főnek, februári foglalásra, öt napra 250-260 ezer forintért, de a Bookingon is van ugyanilyen lehetőség 150-200 ezerért.

Hirdetés