Éjszakai randalírozók Kertvárosban

Közterületen tilos inni; decembertől büntetnek is

Bár a kertvárosiak korábban is órákig tudtak volna mesélni arról, milyen ablakuk alatt mulatozó, italozó fiatalokat, csöveseket hallgatni éjnek évadján, s milyen módszerekkel lehet ellenük védekezni, az utóbbi időben a helyzet mintha fokozódott volna. A rendőrségre rendszeresen fut be olyan hívás, amely éjjeli rendzavarással, köztéri tivornyázással, csendháborítással kapcsolatos.

Előbb egy kertvárosi olvasónk kereste meg pár nappal ezelőtt szerkesztőségünket felháborodott hangú levélben, majd egy, a városrész másik feléről érkezett hívás lapunkhoz. Mindkét olvasónk arról számolt be, hogy a panelházak között éjszakánként, hétköznapokon is fiatal suhancok vagy iddogáló csövesek zavarják meg pihenésüket.

– Általában tizenegy és éjfél között kezdenek el gyülekezni itt a játszótér mellett a padokon, öten, tízen. Fiatalok. Sör, bor, kóla – nyilván vörösboros – van náluk legtöbbször. Eleinte még tűrtem, de legutóbb már rendőrt hívtam, mert már hiába kiabáltam ki nekik az ablakból éjjel kettőkor, nagy ívben tettek rá – meséli az egykor szénbányászként dolgozó hatvanöt éves Ferenc, aki a Zsuzsanna utca egyik tízesében lakik feleségével.

Garázdaság miatt is vittek már be fiatalokat

Ők az utóbbi időben füldugót is beszereztek, de nyitott ablak mellett így sem tudtak aludni a lármától, ezért kérték az egyenruhások segítségét is.

Másik olvasónk, Júlia néni a nevelési központnál él, s hasonlókról számolt be. Ő azt mondja, mindig is voltak lármázók éjjelente ablaka alatt, de inkább csak hétvégén, s haza is mentek tíz, tizenegy óra után. Az utóbbi időben viszont már hétköznapokon is dorbézolnak, ráadásul késő éjjel.

Mint az a rendőrségi statisztikákból is kiderül, csak idén nyáron július végéig tíz esetben intézkedtek a zsaruk Kertvárosban garázdaság, rendbontás miatt. Számos esetben pedig figyelmeztették a fiatalokból vagy éppen hajléktalanokból álló csoportokat. Az egyenruhások jobb esetben csak elzavarják a csendháborítókat, de ideig-óráig a hűvösre is elvihetik őket.

– Csendháborítást elkövető személyekkel szemben az őket tetten érő rendőrök 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki, vagy velük szemben szabálysértési feljelentéssel élhetnek. A garázdaság szabálysértése már elzárással fenyegetett szabálysértés, ezek elkövetőit a rendőrség gyorsított bíróság elé állítás céljából akár 72 órára őrizetbe is veheti, és mivel ez a fajta jogsértés irritálja talán legjobban az embereket, így viszonylag gyakran élünk ezzel a lehetőséggel – mondja Molnár Katalin a megyei rendőrség szóvivője.

Ő azt mondja, leggyakrabban csendháborítás vagy éppen köztéri vizelés, szemetelés miatt intézkednek a rendőrök. Az elkövetők egyébként általában a rendőri fellépés után abbahagyják rendbontást, így érdemes telefont ragadnia annak, aki hasonlót tapasztal lakása környékén.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. És vélhetőleg ezek a szülők lennének azok akik a legjobban tiltakoznának az ellen, hogy gyermekük délután is még az iskolában legyen.

  2. Vajon miért engedik ezt meg a szülők? éjszaka őket nem zavarja hogy hol a gyerekük? Miért cserélik fel tíz- egy két évesek a napszakokat??????Valóban ezt meg kellene oldani hogy az éjszakai pihenést ne zavarják magukról meg feledkező emberek….

  3. Péntek-szombat esténként az Árkád déli bejáratánál is üvöltöznek az összeverődő részeg pánkok. Gondolom ott van a találkahelyük és onnan mennek tovább vedelni a koccintóst.
    Észrevettem, hogy több ember nem is mer miattuk odaállni a zebrához.
    Ilyenkor pl. egy árkádos őr nem tudna intézkedni?

Comments are closed.