Így élünk Pécsen: a mobil és a tévé létszükséglet

Van Önnek szárítógépe? Ha nincs, ne keseredjen el, nem lóg ki az átlagból, a magyar családok jó része ugyanis nem használ ilyen berendezést. Van viszont automata mosógépük, családonként 2 mobilt használnak, egy kocsit vezetnek, és egy több mint tízmilliós lakásban élnek.

hirdetés

Nemrég adta közre a napi.hu azt a számítást, amely megpróbálja bemutatni, hogyan él az átlagos magyar család. Átlagék két mobiltelefont használnak a családban, van legalább egy tévéjük és egy mosógépük, nagyon ritka ugyanakkor a szárítógép, a klíma vagy éppen a e-könyvolvasó.

Mennyi a bér?

A KSH legutoljára kiadott adatai szerint a baranyai, dél-dunántúli adatok némiképp eltérnek az országostól. Az átlagos magyar ugyanis a negyvenes éveiben jár, lakása több mint tízmillió forintot érhet, a nettó fizetése pedig 180 ezer forint körül alakul. Utóbbi esetében azonban már nagyon nagy a szórás: a közelmúltban számoltunk be róla, hogy míg Budapest az egész országot veri a bérek tekintetében, addig Szabolcs-Szatmárban a 120 ezer forintot sem éri el a hazavitt keresmény (egészen pontosan havi 118 ezer forint). Baranya a középmezőnyben található a maga nettó csaknem 140 ezer forintos összegével. Ha pedig a közfoglalkoztatottak bérét nem számoljuk, akkor a havi nettó fizetés Baranyában 157 ezer forint volt 2016 végén.

A lakás a legfőbb érték

Az talán nem kelt meglepetést, hogy a magyar családok legnagyobb vagyona a lakás. Ennek átlagos értéke Magyarországon több mint 11 millió forint, azonban az eltérések itt is jelentősek: Budapesten az átlagos lakásár több mint 18 millió forint, a községekben azonban csak mintegy 10 millió. A megyei jogú városokban, ahová Pécs is tartozik, 11,4 millió forint az átlagos lakásérték.

lakás
A nagyvárosokban többet érnek a lakások

Öt családból négynek van autója is, a magyar családok 17 százaléka két kocsit is birtokol.

Ki használ szárítógépet?

Nagyon szeretünk tévézni, legalábbis ezt mutatják az adatok. Száz családra ugyanis 150 tévé jut országosan, a Dél-Dunántúlon még ennél is több: itt 154 készüléket bámulnak minden száz háztartásban (a legtöbb egyébként az Észak-Alföldön van, 160 darab, míg a sor végén Közép-Magyarország áll 138 tévével). A mosógép nem luxus, a családok 97 százaléka használja, a legnagyobb része automata. A szárítógép viszont a másik véglet: csak a háztartások 1 százaléka birtokol ilyen berendezést térségünkben – ehhez képest az e-könyvolvasó a maga 9 százalékával szinte elterjedtnek mondható.

mosogatógép
Inkább kézzel mosogatunk

A mobiltelefon viszont a jelek szerint létszükséglet: minden 100 családra 177 jut belőle a Dél-Dunántúlon. Ahogy mikró nélkül sem nagyon tudunk meglenni: a háztartások 84 százaléka használja, viszont mosogatni még inkább kézzel szoktunk: a családok 12 százaléka használ csak mosogatógépet. A jelek szerint az asztali számítógépeket egyre inkább felváltják a laptopok: előbbi a háztartások 44, utóbbi 41 százalékában van. Viszonylag kevés viszont a lakásokban a klíma: százból csak hat háztartásban hűtenek, viszont ezzel a Dél-Dunántúl több régiót is megelőz – hiába, délen melegebb van, mint Észak-Magyarországon.