5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÍgy lehetünk embercsempészek - akár tudjuk, akár nem

Így lehetünk embercsempészek – akár tudjuk, akár nem

Magyarországon (is) tovább fokozódik a menekülthullám, napról napra többen érkeznek a déli országhatárhoz. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) még március végén megfogalmazott egy ajánlást (figyelemfelhívást), amelyben az illegális migrációval és az embercsempészéssel kapcsolatos veszélyekre hívta fel a személyszállítási szolgáltatást végzők figyelmét. Úgy tűnik, hogy a figyelmeztetés egyelőre nem hozta meg a kívánt hatást, hiszen naponta fülelnek le embercsempészettel vádolt embereket.

Egyre több embert vádolnak embercsempészettel a hatóságok, akik több-kevesebb migránst igyekeztek távolabbi úti céljuk felé segíteni őket. Az ORFK pár hónapja kelt figyelemfelhívása szerint a schengeni határokon belül ellenőrzés nélkül lehet mozogni, de ehhez érvényes úti okmánnyal, szükség esetén vízummal, illetve tartózkodási engedéllyel kell rendelkezni.

Ha valakinek nincsenek ilyen dokumentumai, akkor az adott országban való tartózkodása, oda való belépése, az államhatár átlépése jogellenes, így eljárást von maga után.

[su_box title=”Mi számít embercsempészésnek?”]Az embercsempészés bűncselekmény megvalósulásáról, annak büntetési tételeiről a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXXIV. fejezetében foglalt 353. § rendelkezik: (1) Aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az embercsempészést a) vagyoni haszonszerzés végett, vagy b) államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva követik el. (3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az embercsempészést a) a csempészett személy sanyargatásával, b) fegyveresen, c) felfegyverkezve, d) üzletszerűen vagy e) bűnszövetségben követik el. (4) Aki embercsempészésre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az embercsempészés bűncselekményhez kapcsolódóan felmerülhet a közokirat-hamisítás, jogellenes tartózkodás elősegítése, családi kapcsolatok létesítésével visszaélés bűntett.[/su_box]

A szervezet figyelmeztetése szerint bizonyos esetekben nem csupán az illegális migránsok, hanem a menedékkérők Magyarországon történő szállítása is embercsempészésének bizonyulhat (hiszen a menedékkérők zöme a hivatalos eljárás befejezése előtt megkísérli illegálisan elhagyni az országot).

Ezért ha azok, akikben felébred a felebaráti szeretet, vigyázzanak, ha úgy döntenek, hogy segíteni próbálnak a migránsokon – akár úgy, hogy autóval elviszik őket az osztrák határhoz.

menekült - g

Az ORFK-tól azon kérdésünkre, hogy ha egy migráns beül hozzánk az autóba (s igazolja magát), akkor embercsempésznek tarthatjuk-e magunkat, a következő választ kaptuk:

– Az embercsempészés és a jogellenes tartózkodás elősegítése bűncselekmények csak szándékosan követhetőek el. Ezért minden esetben eljárás keretében kell tisztázni, hogy a szóban forgó gépjármű-vezető szándéka az államhatárt a jogszabályi rendelkezések megsértésével átlépő személynek/személyeknek történő segítségnyújtás volt. Mindezen körülmények azonban csak konkrét ügyben, konkrét esetben realizálhatók.

Az ORFK hozzátette, hogy embercsempészést az követ el, aki az államhatár átlépését a jogszabályok megszegésével elkövető személynek szándékosan segítséget nyújt. A segítségnyújtás bármilyen formája megvalósítja a bűncselekményt, így az államhatárra, az államhatárról és az államhatár közelébe történő szállítás is.

Azért jó ha tudjuk, hogy mi a különbség az embercsempészet és a jogellenes tartózkodás elősegítése között.

– A jogellenes tartózkodás elősegítésétől az határolja el az embercsempészést, hogy az nem az államhatár átlépéséhez nyújtott segítségben merül ki, hanem a már jogellenesen az ország területén tartózkodó személynek, anyagi ellenszolgáltatás fejében nyújtott segítségnyújtásban (pl. pénzért szállás adása vagy fuvarozás). Azonban itt is feltétel, hogy az elkövető tisztában legyen azzal a ténnyel, hogy a személy/személyek, akinek/akiknek segítséget nyújt, jogellenesen tartózkodik az országban.

A menedékkérők ügyeit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal intézi. A szervezet menekültügyi hatósága dönt arról, hogy egy-egy bevándorlót melyik migrációs szálláshelyen helyezik el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő