A Jobbik is konzultációt indított

Útjára indult a Jobbik nemzeti konzultációja, amelyet a párt „valódi” jelzővel látott el – utalva a Fidesz által már korábban megvalósított nemzeti konzultációira. A szervezet pécsi önkormányzati képviselői szerint nem céljuk fideszes szavazók átcsábítása, ők „minden magyar állampolgár” számára kínálnak alternatívát.

Az egészségügy, az oktatás és a korrupció témakörében feltett kérdésekre várja a lakosság válaszait a Jobbik. A héten már a postaládákba kerülő kérdőív a párt Valódi Nemzheti Konzultáció néven meghirdetett programja keretében kerül a háztartásokba.

Fogarasi Gábor, a pécsi szervezet önkormányzati képviselője elmondta, a párt idén januárban hirdette meg konzultációját, ami „érdemi kérdésekre és problémákra” várja a társadalom reakcióját. Az egészségügy és az oktatás témakörében öt-, míg a korrupció esetében négy kérdésre várnak válaszokat.

Párttársa, Gyimesi Gábor szerint ez a három terület az, ami a leginkább uralja a közbeszédet, s ad lesújtó képet a magyar rögvalóról.

kérdőív
Néhány égető kérdésre is választ várnak

– Ezek megoldása sürgős intézkedéseket igényel. Közülük a legégetőbb az egészségügy helyzete, hiszen egy átlagembernek nem adatik meg, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljön, a tehetősebbek ugyanakkor magánrendelőkbe járnak. Sajnos nincs muníció az ágazatban, a bérfejlesztés sem állítja meg az elvándorlást – mondta a képviselő.

Az oktatás helyzetéről szólva „szörnyű” állapotokról számolt be, szerinte a hátrányos helyzetű vagy más képességekkel rendelkező gyerekek integrációja nem helyes, a tanárok elvesznek a nevelésben, elsikkad az oktatás, ráadásul az iskolák burokként működnek, nem reagálnak megfelelően a társadalmi változásokra, ráadásul kötött a mozgásterük.

A korrupciót illetően felsorolta, hogy a Jobbik eddig milyen javaslatokkal állt elő a jelenség megszüntetése érdekében, így példaként említette a politikusok mentelmi jogának eltörlését, vagy éppen azt, hogy kötelező vagyonosodási vizsgálatot végezzenek azon képviselők esetében, akiknek mandátuma megszűnt.

Kérdésünkre, hogy a párt „valódi” nemzeti konzultációja mennyire „hajaz” a Fidesz által már évekkel ezelőtt elindított Nemzeti Konzultációra, úgy válaszolt, hogy a kormánypártot nem érdekli az emberek véleménye, a legsürgetőbb problémákra látszatintézkedéseket hoztak.

– A Fidesz konzultációja mindig „divatos, aktuális” kérdésekre szorítkozott, bár például a nyugdíjasokat érintő konzultáció óta sem rendeződött az érintettek helyzete. Nincs érzékelhető változás egyéb társadalmi területen sem. A mi valódi konzultációnknak viszont ez a lényege: a választások megnyerése után a mostani kérdésekre kapott válaszokat beépítjük programunkba.

Felvetésünkre Gyimesi Gábor tagadta, hogy mostani akciójukkal Fidesz-szavazókat akarnak megnyerni maguknak, hiszen ezek a kérdések pártszínektől függetlenül érintenek mindenkit és szólnak mindenkihez. Ők mindenki véleményét szeretnék képviselni…

Hirdetés