Ilyen lesz az új borbár, kávéház

borbisztro ujjj

A volt McDonald’s helyén hamarosan megnyílik az az étterem, amely új színt akar meghonosítani a belvárosban. Nem a klasszikus értelemben vett étteremről van szó, hanem a bor és kávé magaskultúra meghonosításáról Pécsen: kávéház, borbár lesz ez a hely. Plusz olyan borszaküzlet nyílik itt a Bortársaság működtetésében, amely az ország legváltozatosabb kínálatát hozza el és emellett a jelenlegi pécsi borboltokhoz képest is megfizethető árakkal dolgozik.

Ez egyfajta találkozó hely is lenne, ahol kiváló baristák, borászok tartanak programokat, és reggelizni is lehet majd, valamint csemegézni a finom falatok között, miközben megpihenünk. Olyan találkozási pontot szeretnének, ahol minden pécsi, ahogy vendégeik is, találkozhatnak és egy csésze kávé, egy pohár bor, egy szendvics vagy borkorcsolya mellett elbeszélgethetnek.

A minőség és a színvonal nem azt jelenti, hogy csúcs és megfizethetetlen, csak azt, hogy jó és igenis sokak számára elérhető. Törekszenek a jóra, a minőségre és arra, hogy olyan új színfolt alakuljon ki, amit a pécsiek és a turisták is könnyen megkedvelhetnek.

Az önkormányzat elé kerülő dokumentumból kiderül, hogy két szekcióra bontanák a helyet.

borbisztro (5)

Az egyik rész lenne a borbisztró, külön bejárattal, ez a Király utcai részen helyezkedne el, míg a másik részen lenne az étterem.

borbisztro (4)

Az étterem főbejárata megmaradna azonban a Király utca felől, ugyanakkor a Széchenyi térre, a szökőkúthoz közel, egy kétméteres sávban asztalokat is elhelyeznének.

borbisztro (3)

Az elképzelések szerint a korábban rendkívül népszerű, a belváros képét meghatározó karos árnyékolókat is elhelyeznének.

borbisztro (2)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés