Pécsett is működik az amcsi modell

Vigyázzunk a zebrán közlekedőkre!

Napjában több százszor is megálljt parancsolhatnak az autóknak, s elégedett mosolyt kapnak gyerektől, felnőttől azok a többnyire nyugdíjas önkéntesek, akik szeptember eleje óta segítik a városban közlekedő gyalogosokat, elsősorban a gyermekeket. Az önkormányzat által indított program beváltotta a reményeket.

– Talán meglepő, de nemcsak a járókelők, az autósok is mosolyogva engedelmeskednek a forgalmat segítő önkéntesek intéseinek. A kezdetek óta sokan jelentkeztek, napjában tíz helyszínen tudjuk így segíteni a forgalmat. Az önkéntesek reggel hét és nyolc között, majd a kora délutáni órákban lengetik a STOP-táblákat – magyarázza a programot koordináló Schranz Richárd, a pécsi közteresek főnöke.

A városvezetés szeptemberben indította el „Vigyázzunk a gyermekekre” elnevezéssel azt az új akciót, amelynek legfőbb célja, hogy segítse a kisiskolások biztonságos közlekedését, elsősorban a forgalmas útszakaszokon való átjutást. Az ok prózai: naponta több ezer gyerek egyszerre érkezik az iskolába, majd délután indul el onnan, és sokszor nem lehet az autósok jóindulatában bízni a zebráknál.

– Nem bonyolult a feladat, s szívesen kelek korán. Ha gyerek, gyalogos érkezik, szemben álló társammal kiállunk, felemeljük a STOP-táblát, s megállítjuk a hömpölygő kocsisort. Szinte várakozás nélkül tudnak így átkelni az emberek – mondja az 59 éves nyugdíjas Tóth Béla, aki minden reggel a Szigeti útnál, a volt villanymalomnál engedi át a Tiborc utcai suliba igyekvőket.

– Nem megterhelő, szívesen segítek, és ezt ajánlom mindenkinek, aki ráér, gyereke vagy unokája jár egy-egy veszélyes, forgalmas helyen lévő iskolába. Igazából napi egy óra, s autóstól, gyalogostól is csak biztatást kap az ember – teszi hozzá másokat is motiválva Béla bácsi.

– Egy-egy betegség, utazás vagy egyéb elfoglaltság miatt olykor meg vagyunk lőve, ezért szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a programhoz, több emberrel be tudnánk osztani, hogy melyik nap ki segíthesse a közlekedést – mondja Schranz, aki hozzáteszi: mellényt, táblát, és egy rövid kiképzést is kapnak a jelentkezők.

A patacsi Bernadett, akinek gyermeke most kezdte a másodikat a Tiborcban, azt mondja, most éppen el tudta kísérni a fiát, de sokszor a buszról leszállva egyedül kell átmennie az úton. – Változó a munkaidőm, nem tudom mindig elkísérni. Szuper ötletnek tartom a kezdeményezést; Béla bácsi és társai megérdemelnek minden elismerést.

[frame]

Jelentkezzen Ön is!

Továbbra is bárki jelentkezhet a programba, aki segíteni szeretné az apróságok biztonságos közlekedését. Itt lehet: a 7626 Pécs, Búza tér 8/B postacímen, vagy a 72/212-739-es telefonszámon, illetve a ktf@ph.pecs.hu e-mail címen várnak további segítőket.

[/frame]

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Buszke vagyok a Belara, hogy igy gondolkodik. Itt Canadaban ez egy elterjedt dolog. Sok nyugdijas ilyesmivel segiti a helyszini lakosag gyerekei biztonsagat. Csak tovab is fejlodjenek a lelkes segitok. Egy igazi szulo.

Comments are closed.