Íme, a megosztó pécsi szobrok

Nem Kligl Sándor Weöres Sándorról  készített szobra volt az első olyan köztéri alkotás – beleértve az építészeti megoldásokat –  Pécsen, amelyik  heves reakciókat váltott ki vagy a közönség, vagy a művészek körében.  Összegyűjtöttük néhányat közülük. 

A Jókai téri ujj

Bencsik István, Kossuth és Príma-díjas szobrászművész Genezis I. című műve egy gigantikus hüvelykujjat ábrázol a Jókai téren. A márványszoborról igencsak megoszlanak a vélemények; az egyik tipikus vélemény az róla, hogy “ez nem művészet”, mások pedig egy ekkora hüvelykujjat már nem tartanak ízlésesnek.  Mindenesetre, évek óta a Jókai tér látványához hozzátartozik az alkotás. Ugyanígy a Tettyén is egy hasonló ujj látható Bencsik Genezis-sorozatából; ott lefelé áll a hüvelykujj.

szobrok ujj1

Cella Septichora bejárata

A 2007-ben készült el a világörökségi látogatóközpont a Szent István téren. Az építmény kialakítása másfél milliárd forintba került, melynek része az akkor újdonságnak számító “átlásztó betonnal” kialakított bejárat. Az átadás után nem sokkal máris vandálok rongálták meg az építményt, festékszóróval a „garázs” feliratot fújták a bejárat falára, ezzel tiltakozva a konstrukció ellen. A Cella Septichora konstrukcióját nagyon sokat pártolják, építészetileg elismerik és becsülik.

szobrok-cella2
A Cella Septichora felirat alatti kapubejáratot firkálták össze

Nyári Zsolt Kubus műve

A női test részleteit ábrázolta márványban Nyári Zsolt, a Pécsi Művészeti Gimnázium szobrász tanára. Ez a Kubus nevű szobrára is igaz, amelyet feleségéről mintázott, és egy márványtömbből kifaragott nemi szervet ábrázol (interjúnk Nyárival ITT olvasható). Az Aradi Vértanúk útján elhelyezett erotikus szobrot több támadás is érte erkölcsi okok miatt. A várfal melletti művet 2006-ban döntötték le ismeretlenek, majd cetlit ragasztottak a szoborra, hogy „legközelebb kalapáccsal szétverjük”. Ezután elvitték a közterületről a szobrot, jelenleg műteremben áll. Amíg állt a szobor, esküvői fotózások, párok, turisták is szívesen fényképeszkedtek vele.

Kubus
A kép forrása: Jelenkor.net

A letört fallosz

Taubert László pécsi szobrászművész A kicsi című műve Pécsett a Szent Mór utca 1-en látható a Király utca és a Szent Mór sarkán, melyet 1995-ben ajándékozott az országnak. Fallosza már nincs, ugyanis vandálok letörték, a tettes pedig soha nem került kézre. A bizonyos testrészt pedig azóta sem pótolták, amíg helyén volt, addig nagyon is megosztotta a közvéleményt az a bizonyos testrész.

szobrok-torzó1

37 m2 Uránvárosban

Palatinus Dóra és Markra Zoltán 37 m2 című műve négy éve lett a meghirdetett Victor Vasarely Nemzetközi Pályázat a Köztéri Művészetért elnevezésű projekt nyertese. A szobor Uránvárosban látható és sok támadás érte ezt a művet is, amely a néhai bányászlakótelep másfél szobás, pontosan harminchét négyzetméteres típuslakásának formáit jeleníti meg.

Uránváros1

A tettyei vaskilátó

Talán az eddigiek közül a legnagyobb felháborodást a Tettyén, az EKF-program keretében épült kilátó váltotta ki. A vaskilátó ellen egy egyesület aláírásgyűjtésbe is kezdett annak érdekében, hogy bontsák el azt a romok mellől. Végül ugyan helyén maradt az épület, viszont azóta is sok kritikát kap a kortenacélból készült kilátó.

tettye1

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.