Itt a járvány!

Berobbant az influenzajárvány Baranyába! Aki már érzi a vírus tüneteit, az kezdje kezelni magát, mert ez a betegség nem viccel!

Az Országos Epidemiológiai Központ járvány-figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban az elmúlt héten, az azt megelőző héthez viszonyítva, kétszeresére – több mint 16 ezerre – emelkedett, tehát ezzel átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott – írja az OEK. Ráadásul az influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az év első hetében Baranyából érkezett az egyik legtöbb bejelentés. Január elsején még 60 körül volt a betegek száma, január 11-ére ez 150 felett van már.

Leveri az embert a lábáról
Leveri az embert a lábáról

Dr. Princz János háziorvos, a Magyar Praktizáló Orvosok Szövetségének Baranya megyei elnöke lapunknak megerősítette, hogy egyre többen mutatnak a betegségre utaló tüneteket a városban. Noha az Országos Epidemiológiai Központ statisztikájának megfelelően valóban vannak már konkrétan influenzás betegek Pécsen, egyelőre inkább influenzaszerű betegségekkel, főként a megfázás gyanújával mennek orvoshoz a pécsiek.

Influenza és nátha: ne keverjük őket össze

Az influenza és a közönséges megfázás – mondta Princz – hasonló tünetegyüttest produkálnak, épp ezért az emberek hajlamosak is összekeverni a kettőt. Pedig több fontos eltérés van a két betegség között. Az influenza például hirtelen támad, a nátha lassan mászik ránk. Az influenza esetében – folytatta – általában gyorsan magas láz alakul ki, amit fej- és végtagfájdalom kísér, plusz jár vele hidegrázás, rossz közérzet, levertség is. Ezek egy mezei megfázás során nem jönnek elő szerencsére.

Oltassunk!
Oltassunk!

Ugyanakkor az influenzások nem tüsszögnek, nem folyik az orruk, mint egy náthásnak. Az influenza esetében továbbá lehet számítani – főként kisgyerekek körében – gyomorpanaszokra, hasmenésre is. A megfázáskor a köhögés nem az első tünetek egyike, az influenzások viszont már a betegség első napjaiban elkezdhetnek szárazon köhögni, ami később válik hurutossá, váladékossá.

Hogyan kezeljük az influenzát?

Az influenza vírusfertőzés, amelyet ezért leginkább tüneti kezeléssel enyhíthetünk – mondta Princz –, majd hozzátette, hogy azok, akik úgy érzik, hogy megfertőződtek, kezdjenek el már korán lázcsillapítót szedni (ez lehet fájdalomcsillapítóval kombinált lázcsillapító is).

Ha már bekaptuk a kórt, a legfontosabb az említett lázcsillapítás mellett a sok folyadék (víz, vagy citromos-mézes tea) és az ágynyugalom. A pihenés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: aki influenzás, ha teheti, vegyen ki pár nap betegszabadságot, maradjon otthon és feküdjön – emelte ki a háziorvos. Ez már csak azért is jó, mert így munkatársaink és ismerőseink sem kapják el tőlünk a gyorsan terjedő betegséget.

Ki kell pihenni
Ki kell pihenni

Fontos, hogy aki influenzásnak véli magát, vagy tudja, hogy az, semmiképp ne gyógyszerezze magát korábbi kúrákból megmaradt antibiotikummal, mert az a vírusfertőzéseket nem irtja ki, csak a baktériumok által okozott betegségeket. Valamiért ezt a hibát sokan elkövetik (nem csak az influenzával), ami ráadásul még akár veszélyes is lehet.

Ezért ne vicceljük el a dolgot

Az influenza szövődményei nagyon komolyak tudnak lenni. Ha nem figyelünk oda, akkor a kezeletlen influenzából kialakulhat többek között bakteriális tüdőgyulladás, szívinfarktus, agyhártya- és agyvelőgyulladás, de a gyerekek a gennyes középfülgyulladástól kezdve az asztma fellángolásán keresztül a vakbélgyulladásig elkaphatnak a nyomában veszélyes betegségeket. Ezért is kiemelt fontosságú az évenkénti védőoltás, ami különösen a kisgyermekek, az idősek és a krónikus betegek esetében menthet akár életeket is.

A pécsi iskolákban egyelőre nincs járvány

Az influenza, mint minden vírusbetegség, gyorsan terjed a tömeges helyeken, például a buszokon, vagy épp az iskolákban. Pécsen egyelőre azonban a sulikban még minden rendben, a Széchenyi Gimnáziumban és a Janus Pannonius Gimnáziumban a hiányzások száma átlagos, a Nagy Lajos Gimnáziumban is, de ott egy tanárt már ledöntött az influenza.

Hirdetés