13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletItt a második ex-cégvezető, akiről kiderült, közpénzből fizették az albiját

Itt a második ex-cégvezető, akiről kiderült, közpénzből fizették az albiját

Szerencsés Attilák Pécsen: Vári Attilán kívül a ZSÖK volt gazdasági vezetőjének, Magyar Attilának sem kellett a fizetéséből állnia a lakhatási költségeit – írja a Szabad Pécs.

Nem kifejezetten erre volt kíváncsi a Szabad Pécs, de közérdekű adatigénylésükre a Zsolnay-negyedet is működtető ZSÖK-től érkezett válaszból kiderült: az önkormányzati cég fizette évekig gazdasági igazgatója, Magyar Attila albérletét.

A lap azt írja, a ZSÖK 2015 októberétől havi kb. 90 ezer forintért bérelt lakást Magyarnak, aki 2017 júliusától már egy nagyobb és drágább, havi 130 ezer forintba kerülő kecóra váltott, ami aztán 2019-ben havi 5 ezer forinttal drágult. Mindkét albérlet esetében a kauciót is a Zsolnay Örökségkezelő fizette.

Az önkormányzati választási kampányban Vári Attiláról, a Fidesz volt polgármesterjelöltjéről, a PSN Zrt. akkori vezetőjéről derült ki, hogy 2010 óta az önkormányzati cég fizeti az albérletét. 

A bama.hu egy minapi cikkében is szerepelt Magyar Attila neve. Az ő és más vezetők távozása kapcsán politikai szálat emleget a Fidesz-közeli lap, a nyári Munkácsy-kiállítást pedig szakmai sikerként értékeli. Nagy kérdés, lehet-e szakmai sikerként értékelni az említett tárlatot, miután egyértelműen kiderült, hogy a nyári napokon 30 fok körüli hőmérséklet uralkodott a termekben, ahol a nemzeti kincsnek tartott Munkácsy-képek voltak, ami minimum amatőr hibának minősíthető. A Szabad Pécs akkor Magyart is megpróbálta megszólaltatni, de az igazgató először értetlenkedett, hogy mi köze van neki ehhez az egészhez, aztán közölte az újságíróval, hogy írja nyugodtan a hülyeségeit, és a harminc fokjait, ő szarik rá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő