Iványi hazajön, de menne is el

Még mindig külföld a célja Iványi Dalmának – ezt Törökországból hazafelé nyilatkozta lapunknak a sportoló. Iványi pénteken ér Pécsre, miután a héten szerződést bontott török csapatával.

– Szeretnék kosarazni ebben a szezonban, és ha lehet, külföldön. Ezt terveztem erre az évre – mondta Iványi Dalma PécsMa.hu-nak Törökországból hazafelé tartva.

Itt még jó kedve volt!

Egyelőre azonban Pécsre jön, és a PINKK-Pécsi 424 csapatával edz majd, de hogy hol játszik, azt még nem tudja. Ez csak azután dőlhet el, hogy kiderül: milyen feltételek mellett tud megválni a török csapattól.

– Amikor otthon leszek és lecsillapodtak bennem az elmúlt hetek történései, akkor fogok én is konkrétabban foglalkozni a jövőmmel – magyarázza.

Bár Iványi egy egész szezonra szerződött, mégis csupán néhány hetet töltött a török klubnál, a Botasspor Adanánál. A sportoló a minap azért hagyta ott a csapatot, mert állítása szerint nem fizettek neki, ráadásul a fogadtatás sem olyan volt, mint amire számított.

Iványi azt mondta, hogy amennyiben nem egyeznek meg a török klubbal, akkor a nemzetközi kosárlabda szövetségnél tesz bejelentést. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mekkora összegről vitáznak, s mivel tartoznak neki.

A sportoló elzárkózott attól is, hogy a korábban általa vezetett Pécsi Női Kosárlabda Kft., illetve általa segített PINKK-Pécsi 424 körüli aktuális ügyekről beszéljen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Igaza van, nem ezt érdemelte a városvezetésétől. Ha teheti menjen is minél messzebb ahol megbecsülik a kiemelkedő sportteljesitményt. Sok sikert kivánok neki.

Comments are closed.