10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálBiztonságosabb Pécset akar a Fidesz

Biztonságosabb Pécset akar a Fidesz

Ötpontos, a pécsi közbiztonság javítását célzó javaslatcsomagot állított össze a Fidesz városi elnöksége Páva Zsolt polgármesternek. Azt szeretnék, hogy több pénzt biztosítson a város rendvédelmi feladatokra, s legyen hatékonyabb a rendőrség.

Hétfőn ülésezett a Fidesz pécsi elnöksége; több más mellett arról is döntött a párt, hogy – bár a statisztikák szerint jók a város közbiztonsági mutatói – a szubjektív biztonságérzet javítása miatt komoly intézkedésekre van szükség Pécsen.

– Egy ötpontos javaslatcsomagot állítottunk össze, s javaslunk megvalósítani az önkormányzatnak, a polgármesternek, s kérésekkel fordulunk a rendőrséghez is, hogy az emberek biztonságérzete növekedjen – jelentette be Hoppál Péter, a párt városi szervezetének elnöke sajtótájékoztatón.

Mint mondta, azt javasolják, hogy a városi térfigyelő kamerahálózat mai 36 darabot számláló hálózatába 12-15 új kamerát vonjanak be, s minderre biztosítson az önkormányzat 15 millió forintot költségvetésében. A szóba jöhető helyszínek között szerepel Uránváros, Kertváros és a keleti városrész eddig be nem kamerázott pontjai.

Hoppál Péter1

Emellett azt kérik, hogy a város nyisson egy ötmillió forintos, később bővíthető pályázati keretet, amelyre a Pécsen működő polgárőr szervezetek pályázhatnak. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a civilek eszközöket vásárolhassanak, járőrözéseik feltételei javuljanak.

A Fidesz szerint szükség lenne arra is, hogy a rendőrség a jövőben fokozza az utcákon szolgáló gyalogos járőrök számát, különös tekintettel a peremkerületekre.

– Látható, megszólítható, állandó jelleggel szolgáló rendőrökre van szükség szerintünk, akiket jól ismernek a polgárok. A rendőrség számára ehhez akár ingatlanok kedvezményes felajánlásával a város is segítséget nyújthat – mondta Hoppál, aki szerint ez lenne az „utcarendőrség”.

A hétvégi kedvelt szórakozóhelyek környékén is több rendőrt látna a Fidesz, ezért azt kérik a polgármesteren keresztül a rendőrségtől, hogy legyen több egyenruhás ezeken a területeken is a hétvégeken, az éjszakai órákban is.

A Pécs környéki településeken most formálódó mezőőri hálózatra is építenének; az elképzelések szerint ezek az őrök Pécs legkülsőbb területein is szolgálnának.

Hoppál leszögezte: a biztonság fenntartása, a bűnüldözés a rendőrség feladata, de a város minden szóba jöhető segítséget megad a jövőben a szervezetnek, hogy munkáját a lehető leghatékonyabban végezze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő